Belépek a Pártba
14 március
2018
HÍR
522 látogató

Kósa Lajos ne várja meg április 8-át, mondjon le most!

A Liberálisok magyarázatot követelnek Kósa Lajostól, aki nem elég, hogy akkora összeget akart kezelni, amekkora egyetlen magánkézben sem létezik Magyarországon, de ezután egy háztartásbeli asszonyról szóló mesével magyarázkodott, aki saját bevallása szerint évekig a bolondját járatta vele.

Látható, hogy nyolc év kormányzás  – vagy inkább kommunikációs lavírozás – után szép sorban hullik le a lepel a hatalom embereiről. A Fidesz vezetőinek csak az elmúlt hetekben nyilvánosságra került botrányai már elegendőek ahhoz, hogy megbukjon a kormány. A sorozat a miniszterelnök vejével indult, Semjén Zsolt svédországi luxusvadászata után pedig megérkeztünk Kósa Lajos mesebeli történetéhez. Ahhoz a történethez, amelynek minden egyes eleme megkérdőjelezhető, és amely jól példázza, milyen emberek kezében van az ország sorsa. A nemrégiben frakcióvezetőből miniszterré vált politikus szemét annyira elhomályosította egy feltehetően szélhámos asszony által felkínált gigantikus összeg, hogy a közjegyzőhöz rohant szerződésbe foglalni hirtelen ért szerencséjét.

Kósa Lajos újabb és újabb magyarázattal, hihetetlen és hiteltelen verziókkal előállva próbálja menteni a menthetetlent. Bár ellopott pénzről ebben a történetben nincs szó, az említett összeg feletti rendelkezés mohóságáról és az ebből fakadó vakságról tesz tanúbizonyságot. Ezt erősíti a ma napvilágra került, újabb információmorzsa is, miszerint a nő, aki megbízta Kósát az 1300 milliárd forint kezelésével, 800 millió forinttal kívánta megajándékozni a miniszter édesanyját.

A Fidesz korábban még legendásnak minősített kommunikációs sablonokkal, lakájmédiája segítségével akarja ismét kimenekíteni a bajból miniszterét, és saját magát is. Mindig marad azonban egy rés, amelyen keresztül kiszivárog a valóság. Április 8-ig mindenki látni fogja, hogy a Fidesz félrevezette az embereket, csakis saját gazdagodásával törődött, a hatalomtól megittasodva, minden gátlásukat levetkőzve, önkontrolljukat elveszítve hajtotta uralma alá az országot.  Lopás, hazudozás, nepotizmus – ide jutottunk a Fidesz elmúlt két ciklusa alatt.

A Magyar Liberális Párt a Fidesznek azt javasolja: ne indítsa el a minisztert a Hajdú-Bihar megyei 1-es számú választókerületben, Kósa Lajosnak pedig azt, hogy ne várja meg április 8-át! Legyen egyszer elegáns, és mondjon le máris! Orbán Viktor és kormánya ez esetben talán még megúszhatja az újabb Kósa-ügyeket.

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK