Konrád György a liberális örökségünk

„Jöjjön el mindenki, aki akar, egyikünk beszél, másikunk hallgat, legalább együtt vagyunk.” – Így fejeződik be Konrád György leghíresebb regénye, A látogató, és talán ez a regénybeli utolsó mondat fejezi ki a leginkább ezt a fájdalmas napot, amikor búcsúzunk a látogatótól. Attól az írótól, akit a Magvető szerkesztője, Szegő János így aposztrofál: Konrádot életkora és habitusa is arra determinálta, hogy a demokratikus ellenzék fontos figurája, ha tetszik, apa-figurája legyen.

Ugyancsak ő hívja fel a figyelmet arra, hogy van valami rémisztően jelképes az idei nyárban is. Míg Ungvári Tamás, Heller Ágnes és Konrád György halálát az kapcsolja össze, hogy életkoruk és társadalmi közösségük révén ugyanazokat a dolgokat élték át, addig Rajk László és Konrád György halálával mintha még nyilvánvalóbb lenne, hogy az a demokratikus építmény, ami egykor volt, mostanra víz alá került.

A Magyar Liberális Párt vezetői, a mai temetésen jelen lévő Fodor Gábor, Bősz Anett és Sermer Ádám mindent elkövetnek azért, hogy az a szellem, az a liberális attitűd, amelyet Konrád György képviselt, ne kerülhessen víz alá.