Belépek a Pártba
03 október
2018
HÍR
559 látogató

Kásler Miklós bebizonyította, hogy alkalmatlan egészségügyi miniszternek

Az egészségügy helyzete, amely kimutathatóan a magyar lakosság legsúlyosabb problémája, és amelynek állapota az elmúlt nyolc évben tovább romlott, az új Orbán-kormány alatt immár morálisan is a mélypontjához érkezett. A Magyar Liberális Párt már a kezdetektől fogva figyelmeztetett: önálló minisztériumra van szüksége a szakágnak, hiszen még úgy is nehéz odafigyelni, nemhogy megoldani a problémákat. Bár a mostani ciklus látszólag azt az előrelépést ígérte, hogy ha nincs is önálló tárcája az egészségügynek, legalább a sok mindent magába olvasztó minisztérium élére két szakembert, orvost állítottak. A miniszterről azonban nagyon rövid időn belül kiderült, hogy hiába bizonyult jó kórházi vezetőnek, alkalmatlan egy egész rendszer megszervezésére, működtetésére.

Alig néhány hónap telt el a kormány megalakulása óta, máris belső ellentétek feszítik szét a tárcát, távozik az ugyancsak volt kórházigazgató államtitkár, éppen a miniszter vezetési alkalmatlansága miatt. Kásler Miklós rövid idő alatt bizonyította: sem emberileg, sem politikailag, de ami még súlyosabb, szakmailag sem alkalmas a tárca irányítására. A Liberálisok szerint önálló minisztérium létrehozásával, még több szakember bevonásával, a több biztosítós modell kiépítésével elkerülhető lett volna, hogy a magyar egészségügy pár hónap alatt atomjaira kezdjen hullni. Bár Orbán Viktortól váratlan lenne, hogy belássa tévedését, a presztízsnél itt most sokkal többről van szó: a magyar emberek életéről. Itt volna az ideje, hogy a miniszterelnök egyszer végre belássa tévedését, és önálló minisztérium keretében, a több biztosítós modell bevezetésével és a megfelelő emberekre bízva a vezetést elindítsa az egészségügy rendbetételét!

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK