Belépek a Pártba
05 szeptember
2015
HÍR
630 látogató

Káosz Budapesten – Orbán meccset néz, Pintér nyaral

Miközben Budapesten teljes volt a káosz a menekültválság és a randalírozó ultrák miatt, a magyar belügyminiszter nyaralt, Orbán Viktor pedig focimeccset nézett.

A Liberálisok szerint a magyar kormány súlyos mulasztást követett el tegnap. Már önmagában az is felháborító, hogy az Orbán-kabinet nem tett meg mindent a háborús övezetből Magyarországra menekülők emberséges ellátása érekében, és az autópályán gyalogútra induló ezrek menetét mindössze közlekedésbiztonsági problémaként kezelte. De az, hogy a kiemelt biztonsági kockázatot jelentő magyar-román meccs utáni rendbontás hogyan érhette ennyire felkészületlenül a hatóságokat – az már végképp érthetetlen.

Mielőtt újra váratlan meglepetések érnék a kormányt, felhívjuk a magyar kormányfő és a belügyminiszter figyelmét, hogy amíg a kibocsátó országokban nem lesz béke, addig menekültek újabb ezrei érkeznek majd Magyarországra, akik joggal várják el, hogy emberséges bánásmódban részesüljenek és biztonságukat garantálják.

A magyar kormány eddig nem kívánt koloncként, potenciális bűnözőkét kezelte a menekülteket. A tisztességes tájékoztatás és a megfelelő ellátás helyett átverték, és az ad hoc döntésekkel összezavarták őket. A Magyar Liberális Párt szerint a kormány menekültpolitikája megbukott és ez most már belpolitikai kudarcot hozott.

A tegnapi utcai zavargások és a menekültek szomorú menete után itt az ideje, hogy a kormány is beismerje kudarcát és levonja ennek személyi konzekvenciáit is. Elvárjuk, hogy a kormány lássa be hibáit és vessen véget a gyűlöletkampánynak, és Európával közösen keressen megoldást a menekültválságra. Ha ez nem következik be, annak hosszútávon is súlyos bel- és külpolitikai következményei lesznek.

Hozzászólás


Leave a Reply







Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK