Belépek a Pártba
20 június
2018
HÍR
593 látogató

Június 20-a a magyar történelem szégyenfoltja

A magyar kormány éppen június 20-án, a menekültek világnapján fogadtatja el az Országgyűléssel a Stop Soros törvénycsomagot, amely nem pusztán megbélyegzi, de büntetéssel, börtönnel is fenyegeti azokat, akik segíteni próbálnak a valóban segítségre szoruló menekülteknek. Vajon ez véletlen egybeesés, vagy a cinizmus az egyértelmű jele egy magát kereszténynek valló, “régi típusú kereszténydemokráciát” építő kormánytól? Annak az országnak a kormánya szavazza meg ezt a szégyenteljes törvényt, amely ezeréves államiságának egyik büszkesége az idegenek melletti kiállás, erre Szent István királyunk is egyértelműen felhívta a figyelmet (vö: Szent István levele Imre herceghez). Annak az országnak a kormánya szavazza meg ezt a törvényt, amely történelme során többször is rászorult arra, hogy menekülő honfitársait tárt karokkal, nyitott szívvel fogadják be más országok.

Június 20-át az ENSZ iktatta be a naptárba a menekültek világnapjaként, a genfi egyezmény aláírásának (1951. július 28.) ötvenedik évfordulójára. Ezt az egyezményt Magyarország is aláírta, annak alapjaihoz azonban már régóta nem tartja magát a Fidesz-kormány. A törvénycsomag megszavazásával június 20-a a magyar történelem szégyenfoltjává fog válni. Az a nap lesz, amikor egy abszolút hatalomra törő kormány végleg maga mögött hagyja a humanitás minden elemét. Az a nap lesz, amikor a magyar kormány büszkén fordít hátat a szolidaritás érzésének.

A Liberálisok szerint a magyar társadalom közös felelőssége, hogy megvédjük a civileket, azokat, akik ellen elemi támadást intézett a kormány. Közösen kell kiállnunk azokért a menekülteket segítő szervezetekért, amelyek a magyar állam munkáját végzik el a magyar állam helyett. Együttes ellenállással, annak minden lehetséges törvényes eszközével, ha kell, polgári engedetlenséggel kell fellépnünk az egyre embertelenebbé váló hatalommal szemben.

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK