Tegye ingyenessé az oltópontokhoz való eljutást a kormány a koronavírus-járvány elleni védekezés sikerének érdekében! Bár a kormány alkalmatlansága miatt most hétvégén még nem tudják megkezdeni a tömeges oltást, reményeink szerint hamarosan magyarok tízezrei indulhatnak meg az oltópontok felé. Az ország érdeke az, hogy minél gyorsabban minél több ember megkaphassa az oltást. Meggyőződésünk, hogy nemcsak a vakcinát, hanem az oltáshoz való eljutást is ingyenessé kell tenni, hogy ezzel is ösztönözzük az embereket annak felvételére. Ezért azt javasoljuk a Fidesz-kormánynak, hogy azon a napon, amikorra időpontja van valakinek az oltásra, ne kelljen fizetni a tömegközlekedésért. A korábbi javaslatunknak megfelelően a legidősebbek és a krónikus beteg emberek utazását pedig taxiutalvánnyal segítsék! Beszámolók szerint vannak, akiknek több száz kilométert és több órát kell utaznia majd, hogy megkaphassa az oltását. Ráadásul a Magyarországon elérhető vakcinákból kettőre is szükség van a megfelelő védettséghez, így utazni is kétszer kell oda-vissza. Meggyőződésünk, hogy az átoltottság növelése össztársadalmi érdek, ezért a vakcina felvételéhez szükséges utazás költségét is az államnak kell állnia! Ezért arra kérjük a kormányt, tegye ingyenessé a tömegközlekedést azoknak, akik a központi sms vagy e-mail felmutatásával igazolni tudják, hogy az oltás miatt veszik igénybe a tömegközlekedést! Az idősek és a betegek pedig kapjanak olyan taxi utalványt, amely az oltás napján segít nekik eljutni az oltópontra.
Sermer Ádám a témában tartott sajtótájékoztatót, amelyet az alábbi linkre kattintva tekinthetik meg: https://www.facebook.com/