Belépek a Pártba
07 december
2017
HÍR
478 látogató

Hiába trükközik a kormány, a növekvő szegénységet nem tudja eltüntetni

A Magyar Liberális Párt már korábban is felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány trükközve próbálja elrejteni a szegénységet, amely – bármit is állítanak – nagyon is súlyosan érinti a magyar társadalmat. Közel 2,5 millió honfitársunk szegény vagy társadalmi kirekesztődésnek kitett. Ezt bizonyítják a karácsony előtti ételosztásoknál tapasztalható tömött sorok is, ahol már nem csak hajléktalanok, de nyugdíjasok, nagycsaládosok, diplomások, a korábban középréteghez tartozó elszegényedett, reményvesztett emberek is sorban állnak.

Azt, hogy a Fidesznek nincs mire büszkének lennie, az is mutatja, hogy a trükközésre felépített sikerpropaganda közepette Rétvári Bence országgyűlési képviselő nevével fémjelzett váci felhívás szerint mindössze tíz kiló krumplit osztanak szét 400 lakos között.

A Magyar Liberális Párt fontosnak tartja, hogy a hideg időszakban még jobban figyeljünk azokra, akiket a végleges leszakadás fenyeget. Éppen ezért idén is gyűjtést szervezünk az Aradi utca 40. szám alá, az itt összegyűjtött adományokat pedig – kibővítve más készletekkel – december 20-án adjuk át a hajléktalanoknak a Dankó utcai fűtött utcában. Részt veszünk a karácsony előtti takarításban és a helyiségek díszítésében is, hogy a fedél nélkül élők is átélhessék az ünnep szépségét.

A Liberálisok szerint láthatóan egyre többen nélkülöznek ma Magyarországon, ezt pedig egyre kevésbé rejtheti el a kormány, ezért ismételten arra szólítjuk fel a kormányt, hogy a szegénységi adatok kozmetikázása helyett dolgozzon ki egy konkrét programot a leszakadó rétegek felzárkóztatására.

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK