Belépek a Pártba
03 május
2017
HÍR
626 látogató

Harmadik világbeli állapotok az egészségügyben

Bérnővérek, bélfertőzések, ágyi poloskák és penész hálójában pusztul az Orbán-kormány alatt az egészségügy. A Magyar Liberális Párt úgy látja, a magyar egészségügy a működőképesség határához érkezett: a kórházaink állapota válságos. Az orvosok és ápolók leterheltsége már a betegek gyógyulását és életét veszélyezteti. Nincs olyan állami egészségügyi intézmény, amely ne küzdene folyamatos orvos és ápolóhiánnyal.

Alapvető higiéniai szerek hiányoznak az egészségügyi intézményekből: az Index mai híre szerint a SOTE I. számú női klinikájára például a betegeknek az alábbiakat kell magukkal vinniük: szénsavmentes víz, pohár, evőeszközök, tisztálkodási eszközök, bugyi, egészségügyi betét, papír zsebkendő, vécépapír, gyógyszerek, törülköző, 2 db (10 cm-es) fásli, amit a műtőssegédnek kell adni a műtőbe menet.

A betegek és a kórházak alkalmazottai joggal érezhetik úgy, hogy egy túlélő show szerencsétlen résztvevőivé váltak. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke 30-40 százalékos ápolóhiányról számolt be. Ilyen körülmények között egyszerűen képtelenség fenntartani az ellátás színvonalát. A bérnővérek csak látszatmegoldások, az egészségügy és az állami alkalmazottak megfelelő bérezését, munkakörülményeit kell megoldani.

A kormány tétlensége és szakmai alkalmatlansága miatt az összeomlás határára került az ágazat. Haladéktalanul fel kell térképezni a problémákat az állami tulajdonban álló egészségügyi intézményekben. Ennek érdekében a Liberálisok válságstáb felállítását javasolják, amely összegyűjti a megoldásra váró feladatokat, ez azonban csak rövid távú megoldás. Egy ilyen válságágazat nem veszhet el az Emberi Erőforrások Minisztériumának 10 államtitkársága között.

Emiatt követeljük, hogy a kormány hozzon létre önálló Egészségügyi Minisztériumot, és szakmai szervezetek, valamint szakértők bevonásával fogjon hozzá a kórházainkban tapasztalható harmadik világot idéző állapotok felszámolásához.

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK