Belépek a Pártba
22 április
2015
HÍR
548 látogató

Gumicsont helyett egyetemi autonómiát és szabad oktatást!

A kormány gumicsontot dobott a diákságnak azzal, hogy Palkovics László államtitkár tegnap bejelentette: mind a nemzetközi szakok mind a pszichológia szak osztatlan képzése megmarad. Ez azonban kevés, hiszen az Emberi Erőforrások Minisztériuma továbbra sem tesz mast javaslatával, mint gúzsba köti a rektorokat, súlyosan sérti a hallgatói érdekképviselet önállóságát, a felsőoktatást pedig éppúgy központi irányítás alá vonja, mint a közoktatást.

A javaslatcsomag bizonyos pontjainak visszavonása csak a hétfőn tüntetők töredékét érinti, ezáltal megpróbálja szétverni a szolidaritást közöttük. Bízunk benne, hogy az ,,Oszd meg és uralkodj!” elvének felismerése csak tovább növeli a diákság és az oktatók összetartását, és az ellenállást, hiszen ahogy a nemzetközi szakok, úgy a Wallenberg közössége sem lehet magányos harcos, siker csak az egymás iránti szolidaritással, közös kiállással érhető el.

A tegnapi nap tanulsága, hogy a kormány még gesztust is úgy tesz, hogy arcon vágja vele a saját szabadságukért tüntetőket. Világosan látszik, hogy kik a kormány ellenségei: a szabadságszerető, gondolkodó polgárok, akik készek egymásért is tenni.

Bősz Anett, ügyvivő

Hozzászólás


Leave a Reply







Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK