Belépek a Pártba
01 október
2015
HÍR
527 látogató

Fodor Gábor: A villamos energiáról szóló törvénytervezet nem más, mint egy újabb kormányzati korrupciós eszköz

Gazdasági és politikai okokból is nemet mondtam ma a villamos energiáról szóló javaslatra a Törvényalkotási Bizottság ülésén és így szavazok majd a Parlamentben is. Nem járulhatok hozzá a fogyasztók átveréséhez, a vállalkozások állami önkénnyel történő tönkretételéhez, a kormányzati korrupcióhoz. Ez a törvényjavaslat ugyanis ezeket tartalmazza.

A villamos energiáról szóló törvénytervezet újabb korrupciós kockázatot teremt: a most veszteségesen állami kézbe kerülő szolgáltatók újabb szabályozási változtatásokkal nyereségessé tehetők, hogy a nyereség már fideszes zsebekbe vándoroljon. A kormány kénye-kedve szerint játszik a szabályozási eszközökkel, ami jól mutatja, hogy Magyarországon a jogállamiság helyett ma a kormányzati önkény igazgat.

Minden nemzetközi tapasztalat igazolja, hogy kizárólag a fogyasztókért folytatott versengés növelésével lehet csak tartósan, akár a szolgáltatás minőségének javulásával is elérni az árak csökkentését. Magyarországon ezzel szemben a kormány ismét politikai fegyvert csinál az energiaárakból. Pedig az energiaszolgáltatók államosítása veszteséget, ráfizetést, a szolgáltatás romlását jelenti, ennek kársultjai pedig a fogyasztók.

A törvényjavaslat újabb lépés az állami mammut energiacég, egy 2.0-ás szocialista nagyvállalat, egy új állami vízfej létrehozása felé. A Fidesz által eddig teremtett vízfejek példájából jól tudhatjuk, hogy ez semmi jót nem jelent.

Fodor Gábor, országgyűlési képviselő, a TAB tagja

Hozzászólás


Leave a Reply







Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK