Fodor Gábor, a Liberálisok elnökének beszéde március 15-én, a Pilvax közben

Tisztelt Honfitársaim!

A történelem az élet tanítómestere – tartja a mondás, mi mégis gyakran viselkedünk úgy, mintha a történelem nem lenne egyéb, mint a távoli múlt egy lezárult fejezete, amivel csak az iskolában vagy állami ünnepen foglakozunk megszokásból. A történelem hősei példaképek – mondjuk ezeken az állami ünnepeken, de közben úgy viselkedünk, mintha a hőseink múzeumi tárgyak lennének, akiknek nincsen érvényes útmutatójuk a mai kor számára. Széchenyi, Kossuth, Petőfi, Eötvös? – a piros betűs ünnepeken meghatottan gondolunk a magyar történelem nagy példaképeire, anélkül, hogy akár egyetlen pillanatra is a tanítómestereinkként tekintenénk rájuk.

Én másképp szemlélem őket. Úgy viszonyulok hozzájuk, mintha hozzánk beszélnének. Ennek a másfajta viszonyulásnak az a legjobb módszere, ha megkérdezzük: mit tennének ők, ha ma köztünk élnének?

Mit mondana a kapitalizmust, tehát a piacgazdaságot helyeslő és nyugat-barát Széchenyi a nyugatellenes szabadságharcra és az antikapitalista intézkedésekre?

Mit mondana a liberális Kossuth az illiberális állam meghirdetésére és kiépítésére?

Mit mondana a cári hadsereg elleni küzdelemben a magyar szabadságért életét áldozó Petőfi arra a politikára, amely Moszkva mai cárját tekinti szövetségesnek Európával szemben?

Mit mondana a népiskolákról szóló törvényt kidolgozó Eötvös arra az politikára, amely gimnáziumokat zár be, leszállítja a tankötelezettség korhatárát, pénzt von ki az oktatásból, kiöli a kezdeményezést a tanárból, és az iskolát a közösségi ügyből a központi iránytás eszközévé silányítja.

Mit mondanának ma a közteherviselést és parlamentnek felelős kormányzást követelő hazafiak arra a törvényre, amely a Nemzeti Bankon keresztül 250 milliárd forintot dugna el a parlament elől?

És mit mondanának arra törvénymódosításra, mely a parlamentet egyszerűen kiiktatja a költségvetési döntésekből?

Pontosan tudjuk, mit mondanának.
Pontosan tudjuk, mit tennének.

Vajon Deák Ferenc a keleti nyitást támogatná vagy a mainál is erősebb uniós integrációt?
Erre is tudjuk a választ.

Bem tábornok és a szabadságharc mártírjai, akiknek jó része magyarul sem tudott, biztosan nem a menekültek ellen lázítana, hanem tisztességes bánásmódot követelnének számukra. Ők nem élnének vissza kommunikációs célokból a szükségállapot és a válsághelyzet fogalmaival, mert sokkal nagyobb veszedelemmel kellett szembenézniük annál, mint amit 1290 háborús menekült befogadása jelentene.

Míg Magyarország kormánya folyamatosan szabadságharcosként, a ’48-asok örököseként jeleníti megy magát, lépéseivel szembemegy mindennel, amit ők képviseltek. Szabad ország helyett despotikus országot épít, nemzeti önállóság helyett csatlósi szerepbe kényszeríti Magyarországot. Míg a’48-asok a szabadságért küzdöttek, Orbán a szabadság ellenében hirdette meg illiberális politikáját.

Kedves Barátaim!

Hogyan ünnepelhetjük Széchenyit, Kossuthot, Petőfit, ha nem vesszük komolyan azt, amiben hittek? Miért hajtunk fejet az emlékük előtt, ha nem halljuk meg a mának szóló tanításukat?

Ők sok mindenben különböztek, sok kérdésben nem értettek egyet, de a bécsi udvar önkényével szemben egy oldalon álltak. Azért álltak egy oldalon, mert a magyar szabadság ügyében közösen hittek. Ma is egy oldalon állnának a hatalom önkényével szemben. Egy oldalon állnának velünk, mert mi még hiszünk a magyar szabadság ügyében.

Ha nemcsak a szobrokat látjuk, hanem a gondolkodó, cselekvő embereket is, akkor nem lehet kétségünk afelől, hogy a 48-as forradalom hősei ma a demokratákkal együtt követelnék a kormány leváltását. Még a jelszavaikon sem kellene sokat változtatniuk. Minden mondatuk aktuális ma is. Petőfi most is megkérdezné, hogy rabok legyünk vagy szabadok! A sajtó szabadságáért Kossuth ma is ugyanazokkal az érvekkel harcolna. Ma, a fideszes oligarchák idején, a törvény előtti egyenlőséget legalább olyan hangosan követelné Irinyi József, mint 160 évvel ezelőtt. Legfeljebb annyi különbség lenne, hogy a márciusi ifjak ma nmegértően gondolnának vissza Ferenc József uralmára. Az ő legfőbb bizalmasa, Metternich herceg legalább nem járt Ibizára bulizni.

Kedves Barátaim!

A nagy elődök utat mutatnak nekünk.
Higgyünk a magyar szabadság ügyében, tegyünk érte, mert ha hiszünk és cselekszünk, akkor a magyar név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez!