Belépek a Pártba
06 július
2017
HÍR
1161 látogató

Fodor Gábor a kormány helyett megköszönte Soros Györgynek, amit Magyarországért tett

Az ötvenes évek óta nem vezettek olyan visszataszító állami gyűlöletkampányt Magyarországon, amelynek céltáblájává egy embert pécéztek ki, aki ráadásul egyébként harminc éven át rendkívül sokat tett hazánkért, sokszor éppen a magyar állam helyett. Ez a felháborító, nem pedig Soros György tevékenysége. A Liberálisok szerint az Orbán-kormány propagandája és megbélyegző törvényei elsősorban a szabad magyar civilek és a szabad magyar oktatás ellen irányulnak, azonban itt az ideje a szolidaritás kifejezésének Soros György irányában is. Fodor Gábor, a Liberálisok elnöke ezért levéllel fordult az adófizetői milliárdokból rágalmazott magyar filantróphoz.

Tisztelt Soros György, Kedves Gyuri!

 

Először is szeretném megköszönni neked azt az önzetlen segítséget, amelyet – rendszereken átívelő módon – Magyarországnak nyújtasz immár több, mint három évtizede. Ez a segítség különösen fontos azokban az időkben, amikor a politikai hatalom képviselői nem szövetségest, hanem nyugati ügynököt, megbélyegezendő és üldözendő ellenséget látnak az alulról építkező civil szervezetekben. Személyes emlékeim megerősítik ezt az érzést. 1988-1989-ben nem kis részben a Soros Alapítvány támogatásával tudták az új ellenzéki mozgalmak létrehozni szervezeteiket. Az alapítvány által adott erkölcsi támogatás, az ösztöndíjak, valamint a technikai eszközök nélkül nem számíthatott volna átütő sikerre az állampárt ellenzéke, a formálódó magyar civil társadalom. Nem túlzás azt állítani, hogy a Soros Alapítvány tevékenysége kellett ahhoz a demokratikus, jogállami átalakulás megvalósulásához, amely az 1990-es rendszerváltásban és az azt követő sikeres évtizedben teljesedett ki. Igen sajnálatos, hogy harminc év után újra az aktív állampolgárban látják a legnagyobb veszedelmet a hatalom birtokosai. Az ilyen politika azonban saját magát leplezi le. Aki a civil társadalomtól retteg, az a saját népétől fél.

Célod Magyarországon már a ‘80-as évek közepe óta a nyílt társadalom megteremtése volt, amelyben demokratikus keretek között a szabad, cselekvő, a világ folyamataiba betagozódni képes polgárok akarnak tenni boldogulásuk, gyarapodásuk érdekében. A nyílt társadalom garanciája éppen a civil szervezetek léte, amelyek akár a határokon átnyúlva is tudnak együttműködni a közös jó érdekében. Nem véletlen, hogy a kormány támadása ellened, és az általad támogatott civil szervezetek ellen irányul. Holott aktív civil szféra nélkül nincs önálló kezdeményezés, vállalkozó kedv, és nem érvényesülhet a hatalom kritikája. Ellenségeket kereső ingerült ország, mindenre kiható hatalmi kontroll, kiszolgáltatott emberek, leszakadó rétegek és régiók: ezzé lett a Fidesz víziója Magyarországról.

A nemzeti konzultációnak csúfolt kampányhadjárat végén Orbán Viktor teljes konszenzusról beszélt. Talán megnyugtat, hogy az egész országot elborító plakáthadjárat, és a médiából ömlő propaganda ellenére sem gondolja azt a többség, hogy kárt okoznának az általad is támogatott civil szervezetek, amelyek őrködnek a közpénzek jogszerű felhasználása, az állam átlátható működése és a partvonalon kívülre szorultak jogainak védelme felett. Írom ezt úgy, hogy egykori kormánytagként bizony minket is ellenőriztek hasonló szervezetek. Tették ezt nagyon helyesen, hiszen az ő dolguk a politikai és gazdasági hatalommal szemben a civil érdek képviselete. A kampány legújabb szakaszában – közpénzek milliárdjait sem kímélve – immár a te arcmásoddal riogat a kormány, holott Magyarország képviselőinek csak egyetlen szót kellene mondania neked, mégpedig azt, hogy „köszönjük!”

Legutóbbi cikkedben úgy fogalmazol: “… megtanultam, hogy a demokráciát nem lehet külföldről szállítani. Azt a népnek magának kell kivívnia és megvédenie. Csodálom a magyarok bátorságát, amivel szembeszállnak Orbán maffiaállamának szemfényvesztésével és korrupciójával.” Mi, magyar liberálisok azon dolgozunk, hogy a nyílt társadalom, a civil szervezetek szabadságának támogatói megtalálják politikai képviseletüket. A demokrácia úgy védhető meg, ha a demokratikus erők képesek egységesen fellépni a nyílt társadalom, és a szabadság ellenségeivel szemben.

 

Munkádban további sikereket és jó egészséget kívánva, barátsággal üdvözöl,

 

 

 

Fodor Gábor

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK