A Magyar Liberális Párt az emberi jogok világnapján ismét felszólítja az Orbán-kormányt, hogy teljesítse a magyar emberek és az Európai Unió követeléseit.
Ma 69 éve, hogy az ENSZ elfogadta az emberi jogok egyetemes nyilatkozatát. 1948 óta minden évben december 10-én emlékezünk meg azokról az alanyi jogon járó, egyetemes emberi jogokról, amelyek tiszteletben tartásáért még ma is meg kell küzdenünk szerte Európában és Magyarországon is. A Liberálisok emlékeztetnek rá, hogy Magyarországgal szemben jelenleg három eljárás is folyamatban van, és mindhárom esetben az alapvető emberi jogok is sérülnek. Az Európai Unió ezen a héten léptette bírósági szakaszba a civil törvény, a felsőoktatási jogszabály-módosítás (lex CEU) és a menekültkvóták elutasítása miatt indított eljárást.
A Liberálisok szerint felháborító, hogy az uniós figyelmeztetések és a folyamatos társadalmi tiltakozás ellenére a kormány továbbra sem változtatja meg a problémás törvényeket. Az illiberális állam építése az alapvető jogok csorbításával és a demokrácia leépítésével jár. A Magyar Liberális Párt az emberi jogok világnapján ezért ismételten felszólítja az Orbán-kormányt, hogy tartsa tiszteletben az alapvető emberi jogokat, és tegyen végre eleget az Európai Bizottság, illetve a magyar állampolgárok követeléseinek.