A Magyar Liberális Párt nyugatbarát és elkötelezett az euroatlanti partnerség mellett, éppen ezért támogatja a magyar koalíciós részvételt az ISIS elleni katonai fellépésben.
A felelős politikusoknak tudniuk kell, hogy az ISIS mérhetetlen veszélyt jelent biztonságunkra már Európában is. Valószínű, hogy a hazai közvélemény számára a magyar katonai szerepvállalás felesleges kockázatvállalásnak tűnik, éppen ezért a kormánypártnak rendkívül nagy felelőssége van abban, hogy hiteles tájékoztatással forduljon mind a lakosság, mind a külszolgálatra induló katonák felé a szerepvállalás mértékéről és mikéntjéről, ill. annak szükségességéről., hiszen Magyarország természetes része az euroatlanti koalíciónak, függetlenül attól, hogy éppen milyen kormánya van.
Támogatjuk a kormány kezdeményezését a Nemzetközi Büntető Bíróságnál az iraki és kurd keresztények ellen elkövetett bűncselekmények emberiesség elleni bűncselekménnyé nyilvánításáról és üldözéséről is. A nyugati világ számos üldözött vallási kisebbség jogaiért keményen kiállt már, kötelességünk a keresztények elleni bűncselekmények esetében is a legkeményebben, a leghatározottabban fellépni.
Leave a Reply