A Magyar Liberális Párt felszólítja Balog Zoltán minisztert, hogy haladéktalanul szüntesse be a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) elleni hadjáratot. Keresztény emberhez méltatlan az a szégyenletes, képmutató magatartás, amellyel Balog Zoltán egyfelől támogatta a MET egyházi elismerését, másfelől szó nélkül tudomásul vette, hogy a parlamenti bizottság annak ellenére is megtagadta az egyházi státuszt a közösségtől, hogy az minden törvényi elvárásnak megfelelt. Most pedig a közvetlen irányítása alá tartozó KLIK és a fideszes polgármester együttes erővel próbálja megfosztani a MET-et felsődobszai iskolájától.
A tanévkezdés előtt néhány héttel ez az akció kifejezetten veszélyezteti az érintett települések gyermekeinek oktatását, figyelmen kívül hagyja a gyermekek érdekeit. Balog Zoltánnak tiszteletben kell tartania az Alkotmánybíróság és a strasbourgi bíróság korábbi döntését, a KLIK-nek és a felsődobszai önkormányzatnak pedig meg kell várnia a Szikszói Városi Bíróság konkrét ügyben hozott ítéletét.
Leave a Reply