Belépek a Pártba
26 október
2015
HÍR
569 látogató

Egy kis lépéssel közelebb, de még mindig nagyon távol a megoldástól

A vasárnapi menekültválsággal kapcsolatos brüsszeli csúcstalálkozótól senki nem várta a válság átfogó megoldását. Politikai értelemben nem született meg az áttörés, technikai értelemben viszont előrelépést jelent a találkozón született megállapodás.
Az elmúlt hetek fejleményei a menekültválság nyugat-balkáni útvonalán komoly veszélyekre hívták fel a figyelmet. Az egyre zordabb időjárás miatt egy humanitárius vészhelyzet kialakulása körvonalazódott, míg ezzel párhuzamosan felmerült az érintett országok destabilizálódásának ill. az egymással fenntartott kapcsolataik drámai romlásának veszélye. A megállapodás a menekültválságot érdemben nem oldja meg, de ezeket a kockázatokat remélhetőleg kezelni tudja. Mindez azon múlik, hogy az érintett felek mennyire tudják, akarják betartani az elfogadott 17 pontos megállapodást.
Sajnálatos, hogy a Bizottság eredeti javaslatának egyik fontos pontja, miszerint csak a szomszédos ország egyetértésével lehet a határra szállítani a menedékkérőket, a végső megállapodásból kimaradt és azt a kötelező értesítéssel helyettesítették. Reméljük, hogy az érintett országok korrekten tartják magukat a megállapodáshoz és nem egymás kárára, hanem közösen kívánják kezelni a helyzetet.
Bár Magyarország már nem része a menedékkérők nyugat-balkáni útvonalának, annak kezelése közvetlenül is érint minket. Magyarország alapvetően érdekelt a térség stabilitásában és a jó szomszédi kapcsolatok fenntartásában. Ezekben a kérdésekben Magyarország nem kívülálló és nem külső megfigyelő, hanem érintett szereplő. A magyar kormánytól azt várjuk, hogy konstruktív módon segítse elő a menekültválság európai megoldását és nyújtson támogatást szomszédainknak a problémák leküzdéséhez.
Hozzászólás


Leave a Reply







Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK