Belépek a Pártba
19 november
2014
HÍR
988 látogató

Egy ágazat lenyúlásának anatómiája

A Fidesz a frázisok szintjén előszeretettel hangoztatja, hogy magyar, illetve állami tulajdonban lévő szereplőket szeretne látni a gazdaságban. A tettek szintjén ez természetesen nem jelent mást, mint egyes versenyágazatok bizonyos piaci szereplőinek ellehetetlenítését, a Fideszhez közel álló pénzemberek helyzetbe hozását, a gazdaság elfideszesítését. A jelenség velejárója, hogy az ellenzéki pártok gyakran mintha nem látnának át a szitán, maguk is szívesen támadják az úgynevezett multikat, multinacionális vállalatokat, hallgatva arról, hogy a bármilyen nemzetiségű piaci szereplők munkahelyet teremtenek, befektetnek, hozzájárulnak Magyarország versenyképességéhez. A Liberálisok a szabad piac elkötelezett hívei, ezért aggodalommal töltenek el minket ezek a folyamatok. Az alábbiakban egy szektor – az élelmiszerláncok – példáján keresztül mutatjuk be, hogyan zajlik a piac tudatos, előkészített lenyúlása, amely végső soron néhány Fidesz-közeli üzletember érdekeit szolgálja. Emlékeztetőül: A Tesco 22 ezer, a Spar 13 ezer, az Auchan 6500 főt foglalkoztat Magyarországon.

2014. október 30.

A Magyar Nemzet birtokába került – KDNP-s ihletésű – törvényjavaslat elrendelné bizonyos kereskedelmi egységek vasárnapi zárva tartását. A hazai bevásárlóközpontok heti forgalmuk 11-15 %-át termelik vasárnap.
Fideszes kivétel: Azokra a boltokra nem vonatkozik a tilalom, amelyek árusítótere 400 négyzetméter alatt van.
A hvg.hu beszámol azokról a kormányzati tervekről, amelyek kitiltanák a városközpontokból, illetve a vonzáskörzetekből indított, „Tesco-járatnak” is hívott ingyenes céges bevásárlóbuszokat.
Fideszes kivétel: A nemzeti láncok üzletei jellemzően nem üzemeltetnek ilyen buszokat, mivel eleve város- és településközpontokban működnek.

2014. november 3.

A hvg.hu által bemutatott jogszabály-tervezet korlátozná a világörökség-védelmi területeken egyes üzlettípusok működését. A javaslat első számú vesztesei az Aldi, a Lidl, a Spar.

2014. november 4.

A Népszabadság piaci információkra hivatkozva azt írja, hogy kormányzati elképzelések szerint a 2500 négyzetméter feletti üzletekből kitilthatják a tömény italokat. Ezzel a nagy láncok hozzávetőlegesen 60-70 milliárdos piacot bukhatnak el.

2014. november 18.

Élelmiszer-felügyeleti díj: Az adótörvények elfogadásával radikálisan nőtt az élelmiszer-felügyeleti díj. A nagyvállalatoknak a Népszabadság számításai szerint 30 milliárdot kell befizetniük, a Tesco-nak legalább 12 milliárd forintot, a Sparnak saját becslései szerint 8-9 milliárd forintot.

Fideszes kivétel: A díj csak elenyésző mértékben érinti a CBA, a Coop és a Reál üzleteit. Újonnan alapított hipermarket- vagy diszkontlánc négy év mentességet kap.

Bezárás-javaslat: Az NGM tervei szerint az évi 50 milliárd forintot meghaladó árbevételű társaságok nem folytathatnak fogyasztásicikk-kiskereskedelmet, tehát be kell zárniuk, ha két egymást követő évet veszteséggel zárnak.

Fideszes kivétel: A CBA, a Coop és a Reál sajátos széttagolt működési struktúrájuk miatt nem esnek a javaslat hatálya alá.

egyagazatleny

Hozzászólás


Leave a Reply







Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK