Belépek a Pártba
11 február
2015
HÍR
705 látogató

Budapest már az olimpiai pályázat elkészítésével is nyer

Budapest városfejlesztési érdekei és az olimpiarendezés céljai egybecsengenek, ezért a Liberálisok – csakúgy, mint az Ipsos felmérése alapján a lakosság 60%-a –  támogatják egy olimpiai pályázat elkészítését. Márcsak azért is, mert már a pályázat készítése, bemutatása is számos előnyt hozhat Budapestnek.

A Liberálisok szerint a magyar fővárosnak geopolitikai elhelyezkedése miatt nem egyedül, hanem a szomszéd országokkal közösen, egy Közép-európai olimpia rendezésére kellene pályáznia.

A Liberálisok úgy vélik, hogy  jelentős magántőke bevonásával az olimpia egy ingatlan-, közlekedés- és infrastrukturális boom-ot eredményezhet Budapesten. Fontos azonban már most leszögezni, hogy a magántőke-központi pénz 80-20%-os felhasználási arányával kell kalkulálni, ennél nagyobb mozgástér az állam részéről közpénz felhasználására nincs.

Az is nyilvánvaló, hogy uniós források szükségesek az előfeltételek megteremtéséhez. Éppen ezért a magyar diplomáciának, s legfőképp a sportdimplomáciának már most erőteljes munkát kell végezni itthon és külföldön is. Itthon azért, hogy a politikai érdekeken felülemelkedve jöjjön létre összefogás, külföldön pedig azért, hogy az anyagi támogatás előteremtése mellett a bizalom is meglegyen hazánk, mint demokratikus, az emberi szabadságjogok mellett kiálló ország iránt.

Szabadai Viktor, a Budapest Választmány elnöke

Hozzászólás


Leave a Reply







Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK