Belépek a Pártba
25 július
2018
HÍR
389 látogató

Budapest államosítására készül a kormány? – A Miniszterelnökség után a Fideszhez fordulunk

A Magyar Liberális Párt közérdekű adatigénylést nyújtott be a Miniszterelnökséghez, hogy kiderítse, a kormány megrendelésére készült-e az a kutatás, amelyben arról kérdezik a fővárosiakat, mit szólnának ahhoz az emberek, ha a jövőben kormány választaná ki két évente a főpolgármestert.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter meglepő gyorsasággal válaszolt a közadat-igénylésünkre, egy szavas válaszában pedig azt állt: „semmilyenre”, azaz állítása szerint a kormány semmilyen, az önkormányzati rendszer átalakítására vonatkozó közvélemény-kutatásra nem adott megbízást. A Liberálisok szerint feltételezhető, hogy ha a felmérést nem az Orbán-kormány, akkor a kormánypárt rendelte meg, ezért most a Fideszhez fordulunk a kutatással kapcsolatos kérdéseinkkel.

Az elmúlt nyolc évben a kormány több lépésben korlátozta az önkormányzatok autonómiáját. A települések állami támogatását és hatáskörét folyamatosan csökkentették, a sajtóban megjelent információk szerint azonban olyan tervek is készültek, amelyek a magyar önkormányzatiság felszámolásával járnának, többször felmerült például, hogy a polgármestereket is a kormány nevezné ki.

A Fidesz áprilisban a budapesti egyéni választókerületek kétharmadában elvesztette a választást. A jövő évben esedékes önkormányzati választáson jó eséllyel indulna egy ellenzéki főpolgármester, a Fidesznek azonban a kétharmad birtokában lehetősége nyílt rá, hogy megfossza a budapestieket a döntés jogától, és saját hatáskörbe rendelje a főpolgármester kinevezését.

A kormányközeli kutatócég kérdésében megfogalmazott terv, a főpolgármester kormányzati kinevezése a magyar önkormányzatiság elleni brutális támadás lenne. A Liberálisok ezért további intézkedéseket tesznek annak érdekében, hogy kiderítsék, valóban Budapest autonómiájának teljes és végérvényes felszámolásra készül-e a Fidesz-kormány? Elvennék-e a fővárosiaktól a lehetőséget, hogy maguk válasszák meg a város vezetőjét? Meg akarják-e kerülni további fontos kérdésekben is a budapestiek véleményét?

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK