Belépek a Pártba
01 szeptember
2014
HÍR
915 látogató

BuBi = végtelen történet

A BKK bejelentette, hogy ismét meghosszabbítja a közösségi kerékpáros rendszer próbaüzemét. Ez már a sokadik módosítási határidő, mely jól példázza azt az átgondolatlan tervezést és azt a szakmai tudást nélkülöző városüzemeltetést, mely az utóbbi négy évet jellemezte Budapesten.

Először az országgyűlési választásokra tervezték, majd július 16 volt a közösségi kerékpár kölcsönző átadására kijelölt időpont, de csak a próbaüzem indult el. A próbaüzem határidejét a BKK augusztus 2-án két héttel meghosszabbította, majd újabb hosszabbítás következett augusztus 31-ig, és természetesen augusztus 31-én is hiába vártak a kerékpárosok az átadásra, mert a próbaüzemet tegnap ismét meghosszabbították szeptember 7-ig.

A megközelítőleg egymilliárd forintos, még ma is működésképtelen BUBI újabb és újabb terheket ró a budapestiekre, hiszen a tervezett 70 millió forintos árbevétel kiesést is az adófizetőknek kell kitermelni. Erre az összegre a közbringarendszer fenntartásához van szükség, függetlenül attól, hogy azt most is csak a tesztelők használhatják.

A BUBI esete is jól mutatja, hogy a szakmai elvárásokat teljes mértékben nélkülöző politikai kinevezések a közlekedésfejlesztés terén is megbosszulták magukat, hiszen amihez a BKK vezetése nyúlt, az eddig még kudarcba fulladt. A 2014-re beígért elektronikus jegyrendszer bevezetése a feledés homályába merült, a 3-as metró életveszélyes állapotban van, az útfelújítási program jelentős csúszással valósul meg, a beharangozott buszpark-megújítás helyett lángoló buszokat láthatnak az utakon a fővárosiak, a trolitender megbukott, a buszsáv építési-hullám pedig csak a dugók számát növelte.

A fővárosban egyértelműen látszik, mi lesz abból, ha a szakmai pozíciókat politikai kijáróemberek töltik be. A Fidesz átlátható gazdálkodású, fenntartható és fejlődő tömegközlekedést ígért a fővárosiaknak, de ebből semmi sem valósult meg.

Budapest nem kér többet a Fidesz fővárosi helytartóiból. Helyüket át kell adniuk ősszel azoknak, akik képesek Budapest szakmai irányítására, a főváros fejlesztésére, új beruházások indítására.

 Bodnár Zoltán, az MLP főpolgármester-jelöltje

Hozzászólás


Leave a Reply







Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK