Magyar Liberális Párt ügyvivő, alapító
Az Alternatív Közgazdasági Gimnázium elvégzése után a Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi karán 2011-ben szerzett diplomát Nemzetközi Gazdaság szakon.
2008-ban egy évig vezette a kar Hallgatói önkormányzatát, elnöki mandátuma megszűnését követően a HÖK külső, marketingkommunikációval és újságírással foglalkozó munkatársa volt.
2009-től kezdve egy évig az egyik nagy országos kereskedelmi televízió sajtóosztályán dolgozott, majd 2010-ben ösztöndíjat nyert a Berlini Szabadegyetemre, ahol a Politikatudományi Intézet hallgatójaként nemzetközi kapcsolatok, emberi jogok, diplomácia, valamint európai integráció témakörében bővítette ismereteit. Államvizsgáját követően egy rendezvényszervezéssel foglalkozó brit cégnél helyezkedett el Berlinben. Három évet töltött a német fővárosban. A Magyar Liberális Párt alapítója és a Párt 2013-as közgyűlése óta a Magyar Liberális Párt ügyvivője, a Fiatal Liberálisok alapítója és vezetője.