Belépek a Pártba
29 szeptember
2015
HÍR
578 látogató

Bősz Anett: Sehol sincs nyoma a (kopt) keresztényeknek

A Magyar Liberális Párt szerint Magyarország nem fogadott be 1000 kopt keresztény családot. Ez abból a válaszból is látszik, melyet a Liberálisok közérdekű adatigénylésükre kaptak a Bevándorlási és Állampolgársági Hivataltól (BÁH) azt követően, hogy Balog Zoltán Párizsban ezer keresztény család, majd Szijjártó Péter a Népszabadságnak adott interjújában ezres nagyságrendben kopt keresztények befogadásáról nyilatkozott.

A BÁH-tól a Liberálisok a kapott adatokból elsősorban azt nézték, hányan kaptak állampolgárságot azokból az országokból, ahol kopt keresztények élnek (Egyiptom, Etiópia). Ők csak kedvezményes honosítással kaphattak állampolgárságot, hiszen  normál eljárás lefolytatásához még nem telt el elegendő idő (8 év magyarországi tartózkodás). Ezek alapján 2013-ban 17, 2014-ben 130 egyiptomi kapott állampolgárságot. Etiópiából 2013-ban 0 fő, 2014-ben 1 fő kapott állampolgárságot. Ennek semmi köze a Balog és a Szijjártó által mondott 1000 családhoz, ami minimum 2000-3000 főt feltételez.

Kérte a párt azt a formanyomtatványt is, melyen a vallási hovatartozást kell feltüntetni. A BÁH tájékoztatása szerint azonban a honosítási kérelmek nem tartalmaznak a kérelmező nemzetiségére, valamint vallási hovatartozására irányuló semmiféle kérdést. A vallási hovatartozás csak a kérelmező kifejezett nyilatkozata esetén kerül bele kizárólag a meghallgatásról készült jegyzőkönyvbe. Éppen ezért érthetetlen, hogy akár Balog, akár Szijjártó milyen adatokra hivatkozva beszélt a befogadottak vallási hovatartozásáról, hiszen erről nekik nem lehet információjuk.

A Liberálisok ma kapják meg a választ Pintér Sándor belügyminisztertől arra az írásbeli kérdésre, hogy milyen jogszabály alapján lehet a nyilvánosság kizárásával, ,,titokban” állampolgárságot szerezni. Ilyen eljárást emlegetett ugyanis Balog Zoltán Párizsban. A BÁH nem ír ilyen eljárási lehetőségről.

Balog Zoltán és Szijjártó Péter a Liberálisok szerint nem létező kopt keresztény családokról beszélt, és nem létező nyilvántartás ellenére különböztetett meg vallásuk szerint menekülteket. Balog és Szijjártó magyarázattal tartozik az állítások miatt. A Liberálisok írásbeli kérdést intéznek mindkettőjükhöz és várják a magyarázatot.

Bősz Anett, ügyvivő

Hozzászólás


Leave a Reply







Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK