Bősz Anett országos ügyvivő beszéde október 15-én, a nyilas terror kezdetének 71. évfordulóján

A vészkorszak és a XX. század magyar tragédiájának egyértelmű üzenete, hogy csak az egymásra odafigyelő társadalom tud erős lenni és megmaradni. Ha a szolidaritás helyét a közöny, a részvétlenség veszi át, és ha a többség nem áll ki a kisebbségek mellett, akkor Magyarország nem lesz élhető, sikeres ország.

Ma, október 15-én, a 71 évvel ezelőtti nyilas hatalomátvételre emlékezünk, Magyarország legsötétebb időszakára, amikor betetőzött a jogi, politikai és morális értelemben is tragikus folyamat, ami ekkor már évek óta zajlott hazánkban. A nyilas hatalomátvétel és az ezt követő féktelen és kontrollálatlan erőszak nem a semmiből került elő, és nem a megszálló náci német katonák hozták magukkal, hanem a magyar emberekben született meg hosszú évek szélsőséges politikájának köszönhetően.

Október 15-ét követően Budapest utcáin magyarok öltek magyarokat, és magyarok voltak azok is, akik a terrort tétlenül szemlélték.

1944 őszének és a magyar holokausztnak közös üzenete, hogy ha egy társadalom, egy ország úgy dönt, hogy bizonyos állampolgárai kevesebbek, csak mert más vallásúak, más ideológiában hisznek, azzal olyan lejtőn indul el, aminek csak tragédia lehet a vége.

A gyűlölethez egy idő után nem kell sok: a radikális aktorok, a vészkorszak gyilkosai és erőszaktevői mellett minden elfordított fej, minden közönyös szó, minden hallgatólagos egyetértés hozzájárult ahhoz, hogy 71 évvel ezelőtt soha nem látott erőszak tomboljon az országban.

A nyilas hatalomátvételre nem kerülhetett volna sor, ha a politika és a magyar társadalom nem enged fokozatosan a szélsőjobbnak. Az ország sorsa nem október 15-én dőlt el, hanem akkor, amikor az ország vezető politikusai – akikre ma sokan hősként tekintenek – nem parancsoltak megállj a szélsőségeknek: azt gondolták, ki lehet velük egyezni.

A 71 évvel ezelőtti események tanulságul szolgálhatnak mindenkinek és mindenhol, kortól és országtól függetlenül: a szélsőséget nem lehet felszámolni azzal, hogy engedményeket teszünk neki. A szélsőséget csak az képes megszünetetni, ha  aktívan fellépünk ellene.

Beszélnünk kell arról is, hogy az elfordított fejek attitűdje sajnos nem veszett ki a magyarokból: a menekültekre nagyon sokan közönnyel tekintenek. De nemcsak rájuk. A cigányságra, az elesett társadalmi rétegekre, a stigmatizált társadalmi kisebbségekre. olyan emberekre, akiknek megbélyegzés nélkül is számtalan problémájuk volna.

A bűnbakkeresés politikája az, amire mindig minden történelmi és társadalmi helyzetben nemet kell mondanunk. Arra, hogy a hatalom embereket és kisebbségeket, egész társadalmi csoportokat szemeljen ki magának, hogy aztán a többségi társadalmat szembefordítsa velük, mindenkor nemet kell mondanunk.

Megállíthatjuk a szélsőségek terjedését, megállíthatjuk, hogy a kormány újabb és újabb elesett csoportokat állítson a társadalom céltáblájának. Elutasíthatjuk, hogy bárkit – Magyarországon vagy bárhol a világban – hátrány vagy megkülönböztetés érjen azért, mert mást gondol a világról, más a vallása, más a származása, vagy épp szerelmének tárgya.

Ez viszont nem megy magától. Az ország csak akkor lesz erős, egy társadalom akkor erős, ha mindenkire, bőrszínre, nemre, életkorra, vallásra való tekintet nélkül tisztelettel tekint és egyenlőnek kezel.