Belépek a Pártba
02 május
2019
HÍR
1526 látogató

Bősz Anett nyílt levele Azbej Tristan részére, az államtitkár Hír TV-ben elhangzott valótlan állításairól

Tisztelt Azbej Tristan úr!

Az Srí Lankán történt terrortámadás kapcsán – véleményem szerint – a magyar kormány nemes egyszerűséggel történelmi bűnt követett el, amikor mások fájdalmát, több százak halálát, több száz sebesült és több ezer hozzátartozó, valamint más érintettek fájdalmát arra használta, hogy a keresztényüldözést hangsúlyozza.

A Bibliára gyakorta hivatkozó politikustársaimnak csak azt tudom mondani, hogy az emberek közt az isteneik, a bőrszínük, a lakóhelyük, a nemzetiségük, a szociális helyzetük, a családi állapotuk, vagy az anyagi helyzetük, vagy bármely olyan tulajdonságuk alapján, melyről ők nem tehetnek, nem lehet és nem is szabad különbséget tenni. Az Ön által preferált politikai közösségtől minden esetben azt kérem, az embert nézzék, és ne éljenek vissza a Szentírás tanításaival, vagy a keresztény Istennel. Rendre süket fülekre és semmitmondó válaszokra lelek.

Azt várom el az Ön politikai barátaitól, ne éljenek vissza a kereszténységgel. Akinek valóban fontosak a keresztény értékek, az úgy bánik embertársaival, ahogyan szeretné, ha vele bánnának. A jelenlegi magyar kormány jogcsorbító és emberi méltóságot lábbal tipró magatartásában nem ezt látom megjelenni.

Álszentség és a keresztény értékek fennhangon való hangoztatása helyett valódi erkölcsösségre, valódi morális színvonalra, az emberi méltóság mindenekfölött való mivoltának elismerésére, és minden ember tiszteletére volna szükség, mert a jogainkat és a méltóságunk – csakúgy, mint a vallásunk szabad gyakorlása – azért illet meg bennünket, mert embernek születtünk, nem pedig azért, mert a kormányaink kegyet gyakorolnak felettünk.

Posztom, melyre Ön úgy írásban úgy hivatkozik, mintha abban relativizáltam volna a terrortámadást, éppen amellett tesz hitet, hogy nincs erőszaktevő, valamint áldozatvallás. Azt gondolom: emberek léteznek, akiknek fontos az élete és a méltósága. Az olyan esetekben, mint a drámai srí lanka-i robbantások, az egyes nemzetek kormányai az együttérzésükről és lehetőségük szerinti segítségükről biztosítják a támadást elszenvedő társadalmat, valamint annak vezetőit, nem pedig önös érdekeik szolgálatába állítják más emberek gyászát, melyben rég folytatott kirekesztő magatartásuknak és kommunikációjuknak adnak nyomatékot.

Az, hogy a regnáló magyar kormány ismételten a vallások és a különböző kultúrájú népek közti különbségtételre használta a Srí Lankán történt robbantásokat, mélyen mutatja a kormánypártok valódi erkölcsössége helyetti álszentségét, és azt, hogy a hatalomnak semmi sem drága azért, hogy egymás ellen uszítson embereket, valamint hogy egyes vallásokat és népeket felsőbbrendűnek, míg másokat morálisan alsóbbrendűnek bélyegezzen.

Megdöbbentő számomra, hogy Ön és kollégái képtelenek elfogadni – ha már az emberek közti különbségtétel mellett teszik le a voksukat –: mindenki, kivétel nélkül biztosíthatja a srí lankaiakat arról, hogy osztozik a fájdalmukban. Az ellenzéki politikusok is. És ahhoz is jogunk van, hogy szóljunk, ha a magyar kormány ennek helytelen módját választotta. Ez most így történt.

Önről változatlanul jó szándékot és józan döntések meghozatalának képességét feltételezve, kérem, értő figyelemmel olvassa levelem. Kérem, továbbá, hogy legközelebbi médiaszereplése alkalmával mind írásban, mind szóban igazítsa a rólam tett megállapításait az általam megjeleníteni kívánt tartalomhoz.

Köszönettel,

Bősz Anett

A Magyar Liberális Párt – Liberálisok országgyűlési képviselője

 

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK