A Liberálisok már a választás előtt felismerték, hogy a választók egy olyan ellenzéki demokrata szövetségre vágytak a Fidesszel szemben, amely valóban felveheti a versenyt Orbán illiberális államával szemben. Ezért csatlakoztunk a Változás Szövetségéhez, amit májustól az Országházban is fenntartunk az MSZP- Párbeszéd Magyarországért frakciószövetsége által, és ezért lehet liberális képviselet továbbra is a Parlamentben – nyilatkozta a Liberálisok ügyvivője az ATV tegnap esti műsorában.
Bősz Anett az Egyenes beszédben jelentette be, hogy a következő parlament felállításáról szóló tárgyaláson úgy döntöttek: közgazdászként, és közgazdaságot oktató egyetemi tanárként ő lesz a gazdasági bizottság alelnöke.
A Liberálisok ügyvivője a tegnap indított Európa-párti kezdeményezésünkkel kapcsolatban elmondta: amellett, hogy közös ellenzéki EP-lista felállítását indítványoztunk, május 9-én a Parlament előtt egy 24 órás demonstrációra várunk mindenkit, aki elkötelezett az európai értékek mellett. Szabad, demokratikus, jogállamiságon alapuló Magyarországot akarunk, ezért harcolunk!
A teljes beszélgetés az alábbi linken visszanézhető:
http://www.atv.hu/videok/video-20180425-bosz-anett