Belépek a Pártba
08 augusztus
2018
HÍR
366 látogató

Bősz Anett: Ezért maradt tétlen a jegybank a forintgyengüléskor?

Bármire is hivatkozik a kormány, az, hogy a július közepi államháztartási hiányadatok a 2018-ra tervezett keret 109 százalékára rúgnak, súlyos hibákról tanúskodik.
A Modern Városok Program, az útfejlesztés, vagy az Otthonteremtési Program olyan intézkedések, melyeket a Fidesz előre tervezett, jól láthatta költségvonzatukat is, mégsem volt képes tartani az idei hiánycélt. Nagy arányú, nem tervezett bevételnek kéne ahhoz jelentkeznie, hogy az egyensúly helyreálljon, erre pedig aligha van esély.
A sikerpropagandával ellentétben, 2010 óta egy felelőtlen gazdaságstratégiai tervezésnek és egy rossz fiskálispolitikának vagyunk szemtanúi. A jegybank tétlensége a forintárfolyam idei elszabadulásakor csak nagyobb bizonyosságot adott afelől, hogy a Fidesz a rendszerváltás óta nem látott felelőtlenséggel áll a magyar gazdasághoz. Mi sem mutatja ezt jobban, minthogy az államháztartás EU-s pénzeken keresztül történő egyenleg-javítása is cél lehetett, amikor az MNB nem nyúlt az alapkamathoz.
Meglehet, hogy egy versenyképességi mutatókat és egyéb növekedési lehetőségeket vizsgáló tanulmány miatt a már elfogadott, 2019-es büdzsét is újraírják majd szeptemberben. Ez azt jelenti, hogy még az előzetes hatástanulmányok és elemzések sem kellenek a kormánynak: kizárólag a saját médiájukból ontott sikerüzenetekkel politizálnak. Az országért azonban képtelenek felelősséget vállalni.
Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK