Belépek a Pártba
01 március
2019
HÍR
651 látogató

Bősz Anett: Bayer Zsoltban gyűlölet van, Nagy Blankában csak indulat

Nagy Blanka civil aktivista, diáktüntető volt Bősz Anett „Szabadság, felelősségvállalás” című beszélgetés-sorozatának második vendége az On Liberty – A Szabadelvű Gondolkodásért Alapítvány rendezésében. Nagy Blanka csak pár hónapja robbant be a köztudatba egy tüntetésen elmondott dühös beszédével, közélettel, politikával azonban nem most kezdett el foglalkozni. A Független Diákparlament korábbi képviselőjeként számos javaslatot tett a jelenlegi oktatási rendszer javításáért, ezek a javaslatok azonban a közvéleményhez nem jutottak el, vagy maximum három sorban jelentek meg a helyi lapban. Aztán egy nap arra ébredt, hogy a nevével van tele az internet, és egy pillanat alatt a NER céltáblájává vált.

Nagy Blanka – mint mondta – sosem félt a megtorlástól, a lejáratástól, csak az bántotta, hogy ezt hazugságokkal próbálták megtenni. Sosem félt, azt azonban igazságtalannak érezte, amikor azt mondták: neki nincs vesztenivalója. De, igenis volt és van veszíteni valója – jelentette ki. Mi van, ha a beszéde miatt nem veszik fel az egyetemre? Mi van, ha azért nem kap munkát, mert ő AZ a Nagy Blanka? Ezek a gondolatok merültek fel benne akkor is – mesélte Bősz Anettnek-, amikor egy néni élete legnagyobb paradoxaként azt kérdezte tőle: szólásszabadság van, de hát miért merte kinyitni a száját, ha félt a következményektől?  Hát, így van ma Magyarországon szólásszabadság. Bayer Zsoltok, Fidesz-hívők mondhatják ezt, el is hihetik, de azon azért ők sem lepődnek meg, ha valakit kirúgnak az állásából a véleménye vagy politikai nézete miatt, ahogy az Nagy Blanka ismerősével is történt… Mondhatják, hogy demokrácia van, de akkor miért érezzük magunkat úgy a saját hazánkban, mint egy fullasztó szobában, ahol egyre fogy a levegő? Mondhatják, hogy jogállamban élünk, de akkor miért kell halkabban beszélnünk, ha politikára terelődik a szó? Miért kell akkor csendben maradnunk?

Szabadság, felelősségvállalás II. – Beszélgetés Nagy Blankával

Nagy Blankával beszélgettem oktatásról, politikáról, közéletről, fiatalokról és az ő jövőjükről, a jelenlegi kormányról, annak hibáiról, demokráciáról és annyk hiányáról, és ahogy a rendezvénysorozat címe is mondja: szabadságról, felelősségvállalásról az On Liberty- A Szabadelvű Gondolkodásért Alapítvány rendezésében. #szabadság #felelősságvállalás #nagyblanka Nagyon tanulságos és tartalmas beszélgetés volt, köszönöm! 😊👏

Közzétette: Bősz Anett – 2019. február 28., csütörtök

Elgondolkodtató kérdések, érdekes válaszok… Nagy Blanka hitelesen és határozottan állt ki korábbi kijelentései és véleménye mellett. Bősz Anett kérdéseire adott válaszaiból kiderült: tudja, mit vár a politikától, mit akar a politikusoktól és milyen országban szeretne élni. Bár nyitva az út Amerika előtt, ő mégis itthon szeretne maradni, ez a hazája. De nem akar olyan Magyarországon élni, ahol nemtől, bőrszíntől vagy származástól függetlenül nem lehet bárkit szeretni. Nem akar olyan országban élni, ahol korlátozzák a véleményében, a jogaiban, a szabadságában, ahol csak bizonyos keretek között lehet ember. Blanka szerint mondhatják, hogy Magyarországon van demokrácia, szólásszabadság meg jogállam, de ez nem igaz: Magyarországon sem szabadság, sem kereszténydemokrácia sincs, mert a Fidesz –KDNP gyűlöletkampánya se nem keresztény, se nem demokrata.

Nagy Blanka azért emelte fel mégis a szavát, mert hisz abban, hogy változtathatunk a sorsunkon, fordíthatunk a jövőnkön. Hisz abban, hogy ez a kormány leváltható. Ezért sem bánta meg, hogy a tavalyi felszólalásában káromkodott. Mert mondhatjuk bármilyen trágárul is, attól még igaz: a kormány olyan dolgokról dönt önkényesen, ami a mi jövőnkről szól. Lehetünk, sőt, legyünk dühösek azért, mert a kormányt nem érdekli a véleményünk! – Talán ez az On Liberty rendezvényének egyik legfőbb tanulsága. És hogy mi derült még ki Bősz Anett és Nagy Blanka beszélgetéséből? Például egy különbség, amire Bősz Anett hívta fel a figyelmet: Bayer Zsoltban gyűlölet van, Nagy Blankában azonban csak indulat. És még egy különbség, amit Nagy Blanka említett: ő elolvassa az elé rakott szöveget, mielőtt aláírja, Áder János köztársasági elnök azonban nem. Ennél erősebb és igazabb mondattal nem is lehetett volna lezárni ezt a beszélgetést.

Nagy Blanka civil aktivista, diáktüntető volt Bősz Anett #szabadság, #felelősségvállalás című beszélgetés-sorozatának…

Közzétette: Liberálisok – 2019. március 1., péntek

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK