Belépek a Pártba
21 február
2018
HÍR
2036 látogató

Bősz Anett: a Változás Szövetségét is képviseljük Berlinben

Budapest, 2018. február 21., szerda (MTI) – Csütörtökön Berlinben utaznak és Christian Lindnerrel, a Német Szabaddemokrata Párt (FDP) elnökével találkoznak a Magyar Liberális Párt politikusai.

Bősz Anett szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a találkozón rajta kívül Fodor Gábor pártelnök és Szent-Iványi István, a Liberálisok külügyi szakpolitikusa vesz részt.

A tervek szerint beszámolnak partnerüknek arról, hogy hárompártivá vált a “változás szövetsége”, az MSZP és a Párbeszéd mellett a Magyar Liberális Párt is képviselteti magát a közös országos listán – közölte az ügyvivő. A képviselőjelölt úgy fogalmazott, hogy a “változás szövetsége” három európai pártcsalád, a zöldek, a szociáldemokraták és a liberálisok együttműködését valósítja meg. A 750 fős Európai Parlamentben ennek a három frakciónak összesen 310 tagja van – tette hozzá.

Bősz Anett azt is hangsúlyozta, hogy az FDP egy teljes ciklust a Bundestagon kívül töltött, de képesek voltak megújulni és legutóbb tízszázalékos eredményt értek el. A német kapcsolatok azért is fontosak, mert Magyarország legfőbb gazdasági partnereit elsősorban nem Közép-Ázsiában, hanem Nyugat-Európában kell keresni – indokolta utazásukat az ügyvivő.

 

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK