Belépek a Pártba
26 június
2015
HÍR
506 látogató

Bősz Anett: A kormány elavult módszerei helyett szakértő civil szervezetek kellenek a drogpolitikába

A drogkérdéshez való kormányzati hozzáállásra az elmúlt években a tudatlanság, az álszentség és az elavult módszerek erőltetése volt jellemző. Ez kifejezetten rontott a drogfogyasztók helyzetén. A nemzetközi viszonylatban is eredményes prevenciós, valamint ártalomcsökkentő programok hazánkban szinte teljesen visszaszorultak. Maradt helyettük a tiltás és a drogfogyasztók kriminalizálása.

A 2010-ben kábítószerügyekre szánt költségvetési források drasztikus megvágása után 2014-ig folyamatosan tovább csökkent ez az összeg. A nagy tapasztalattal rendelkező szakmai szervezetek  és  programjaik, a kormányzati döntések nyomán kiszorultak az iskolákból, a rendőrség pedig nem alkalmas arra, hogy etikus és hatékony drogprevenciót folytasson.

A kormányzati demagóg hozzáállás „jó példája” volt Kocsis Máté javaslata a kötelező drogtesztről és az ő nevéhez fűződik a tűcsere program ellehetetlenítése is, melynek következtében a budapesti drogfogyasztók körében duplájára nőtt a Hepatitisszel fertőzöttek száma.

Ma, a kábítószer elleni küzdelem nemzetközi napján a Liberálisok a kormánytól a drogprevencióval foglalkozó szakmai szervezetek megbecsülését, támogatását kérik, hiszen a civilek nélkül nincs, nem lesz hatékony munka ezen a területen. Demagóg, kriminalizáló kommunikáció helyett felvilágosító kampányokra, tűcsere és egyéb ártalomcsökkentő programokra van szükség.

Bősz Anett, ügyvivő

 

Hozzászólás


Leave a Reply







Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK