Belépek a Pártba
20 május
2021
HÍR
1094 látogató

Bősz Anett: A Fidesz antiszociális piacgazdaságot épített

Bősz Anett, a Liberálisok elnöke, a DK frakcióvezető helyettese a költségvetési vitában arra hívta fel a figyelmet, hogy a jelenlegi kormánytöbbség politikai értékvilágából érkezett hazánk rendszerváltás utáni első kormánya, amely célként tűzte ki a szociális piacgazdaság létrehozását. Azért érvelt e gazdaságstratégiai tervezési irány mellett, mert – mint elmondta – a szociálpolitika és a társadalompolitika közt nagy különbség van. A szociálpolitika a leszakadók segítéséről szól, míg a társadalompolitikának arról kell szólnia, hogy ne engedjünk leszakadni senkit.

Kitért a leszakadó régiók oktatási rendszerére, az egyházi iskolák magasabb finanszírozási keretére, és arra, hogy lassan a hátrányos helyzetű települések állami iskolái önmagában szegregátumokká válnak, mert a jómódú középosztály elviszi a jobban finanszírozott és előnyben részesített egyházi iskolába a gyermekét, így viszont hárommillió honfitársunkat kárhoztat arra a kormány, hogy újra és újra átörökítse nyomorát a következő generációkra.

A liberálisok elnöke amellett érvelt, hogy a Fidesz az antiszociális piacgazdaságot hozta létre, mert évről évre olyan költségvetéseket tervez, amely konzerválja a meglévő társadalmi szakadékokat. Elmondta: a jelenlegi kormány felosztotta hazánkat szerencsésebbekre és hátrányosokra, ugyanígy van ez az egyes polgárokkal, társadalmi csoportokkal és az önkormányzatokkal is. A kétharmad költségvetése ugyanis azoknak segít, akik egyébként is jól elboldogulnak az életben. A középosztályt és felső középosztályt segítő családpolitika, a kormánytöbbség által nemzeti nagytőkésnek nevezett új milliárdos réteg, amely – a válságból való kilábalásban egyébként valóban kivételesen fontos – a magas beruházási ráta jelentős részét elviszi.

A járványban is ők voltak a piacgazdaság Orbán-kormány által kiválasztott, szerencsés rétege, amely több százmilliárd forintnyi beruházásra elegendő költségvetési keretet kapott a válság első hónapjaiban, holott ők túlélhettek volna akár egy egész idényt úgy, hogy elmarad a bevételük egy része vagy egésze. Ez a KKV-szektorról nem mondható el, mert ők hiába várták a kormány segítségét, az a járvány első hullámában elmaradt, és azóta ennek súlyos következményei vannak a munkahelyekre és a kisvállalkozásokra nézve – tette hozzá a DK frakcióvezető-helyettese.

Bősz Anett kiemelte: négy Buda környéki települést érintő módosító indítványt dolgozott ki, amelyek Érd Megyei Jogú Város járványban elvont pénzforrásainak korrekcióját, Diósd és Tárnok belső úthálózat- és infrastruktúra-fejlesztését, valamint a törökbálinti zajvédőfal teljes szakaszának megépítését foglalja magába. Bősz úgy fogalmazott: „a teljes összeg elfér a nyíregyházi stadionban” – ideje volna komolyan venni az agglomeráció legégetőbb szükségeit.

 

Bősz Anett hozzászólása a költségvetési vitához itt érhető el:

https://www.facebook.com/boszanett.blogja/posts/2971495009739868

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK