Belépek a Pártba
14 január
2016
HÍR
577 látogató

Bodnár Zoltán: Ami nem kell Feketének, azt elviszi Szőcs Géza baráti köre

Az Orbán-rendszer mint Kisgömböc felfal mindent. A térfoglalás és kiszorítás fő eszköze a kulturális életben a Fekete-féle MMA, de a sas nem kapkod legyek után, ahogyan az orbáni mondás tartja. Az MMA olümposzi magaslatairól a fiatal magyar írók, költők alig látszhatnak. Akadt azonban az Orbán-hívek között más, akinek kedve támadt elfoglalni a kortárs magyar irodalom eme szegletét. Szőcs Géza volt államtitkár, volt kormánybiztos, volt erdélyi magyar költő most az anyaországba telepíti erdélyi híveit és barátait.

Miközben a költségvetési források szűkösségére hivatkozva évek óta folyamatosan csökkenti a fiatal kortárs magyar irodalom támogatására fordított összeget, a kormány most 150 millió forintos tőkével megalapítja a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft-t, ahelyett, hogy a szerény anyagi lehetőségeik ellenére is évek, évtizedek óta sikeresen működő szervezetek, a Fiatal Írók Szövetsége, a József Attila kör és más, pályakezdő, fiatal szerzőket mentoráló alkotóműhelyek támogatására fordítaná ezt a hirtelen előkerült pénzt.

A Liberálisok felszólítják a kormányt, hogy álljon el a jól körülhatárolt érdekkört és egy ízlésvilágot képviselő újabb állami intézmény létrehozásának tervétől, s az arra szánt költségvetési forrást, a magyar adófizetők pénzét a fiatal kortárs magyar irodalom ma is működő szervezeteinek támogatására fordítsa.

Bodnár Zoltán
ügyvivő

Hozzászólás


Leave a Reply







Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK