Belépek a Pártba
25 október
2017
HÍR
566 látogató

Balog Zoltánhoz fordulnak a Liberálisok a kannabisz orvosi legalizációja miatt

    Budapest, 2017. október 25., szerda (MTI) – A Magyar Liberális Párt Balog Zoltánhoz, az emberi erőforrások miniszteréhez fordul és információt kér tőle arról, hogy a Fidesz frakciója hogyan tartaná elképzelhetőnek a kannabisz orvosi célú legalizációját.

A Liberálisok elnökhelyettese szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján az előzményeket ismertetve közölte, hogy habár az igazságügyi bizottság kedden elutasította a javaslatukat, de Répássy Róbert reakciója alapján úgy tűnik számukra, mintha a Fidesz is “nyitna lassacskán” a kannabisz orvosi legalizációja felé.  Sermer Ádám szavai szerint a fideszes politikus ugyanis azt mondta: ha az orvosok is támogatják a legalizációt, akkor ebben nem lát kivetnivalót. A kormánypárti képviselőnek inkább azzal volt problémája, hogy a Liberálisok első lépésként miért a büntető törvénykönyvet akarják módosítani – tette hozzá.
Egy kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, csak bízni tud abban, hogy Répássy Róbert nem a saját frakciójától teljesen eltérő álláspontot fogalmazott meg.
A Magyar Liberális Párt megy tovább az úton, és az érintett területeket miniszterként összefogó Balog Zoltán segítségével akarja összegyűjteni az arról szóló információkat, hogy mi szükséges az orvosi legalizációhoz – indokolta, hogy miért nem a Fidesz frakcióvezetőjét keresik meg az ügyben.
Sermer Ádámot reagáltatták arra is, hogy hétfői beszédében a Jobbik elnöke kiegyezésről beszélt és azt mondta, a liberális szavazókra is számítanak.
A Liberálisok elnökhelyettese kijelentette: Vona Gábor minden szavazó előtt szeretne lehetséges alternatívaként feltűnni, de hiába simogat “cuki kutyusokat” a plakátokon, a pártja továbbra is ugyanaz a párt, mint ami korábban volt. A Jobbiknak továbbra is Toroczkai László az alelnöke és Ásotthalmon meg lehet nézni, hogy mit jelent, amikor a Jobbik irányíthat egy települést. Alkotmányellenes, a vallásgyakorlást és a gyülekezési jogot korlátozó rendeleteket fogadnak el, a menekültekkel embertelenül bánnak és militarizált mezőőrséget szerveznek – fogalmazott.
A politikus véleményét összegezve azt mondta, teljesen hiteltelen, hogy Vona Gábor azt gondolja, hogy alternatíva lehet a liberális szavazók számára. Soha nem lehet alternatíva, amíg nem szakít a szélsőséges iránnyal, de kérdés, hogy egy ilyen szakítás után mi marad neki – közölte Sermer Ádám.

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK