Belépek a Pártba
24 július
2014
HÍR
959 látogató

Az újabb tömeges elbocsátás után a kormány nem várhat tovább a munkanélküli ellátás felülvizsgálatával


Az elmúlt két hétben két olyan világcég jelentett be tömeges elbocsátást, amellyel az Orbán kormány hosszútávú megállapodást kötött. Először a Nokia jelezte 1800 munkavállaló elbocsátását, most pedig a Magyar Telekom válik meg 1700 foglalkoztatottól.

1 millió új munkahely helyett 100 ezer külföldön dolgozó magyar munkavállaló, 103 ezer közfoglalkoztatott és folyamatosan csökkenő munkahelyszám a versenyszférában. Ez a Fidesz-kormány 4 év alatt elért eredménye. A választási kampányra sikerült ugyan a statisztikai számokat feljavítani a közfoglalkoztatás adataival, de a  Patyomkin-ország mára összedőlt. A napi hírek sorra számolnak be nagylétszámú elbocsátásokról, a kkv-k minden eddigit felülmúló megszűnési hullámáról és a közszférában is csak azok jutnak pozícióhoz, akik jó pártembernek bizonyulnak.

Matolcsy György a Nokiával kötött stratégia megállapodás kapcsán miniszterként még arról beszélt, hogy a kormány  olyan megállapodást kötött, mely bővíti a hazai foglalkoztatást. A Magyar Telekommal maga Orbán Viktor írta alá a partnerségi szerződést, és hangsúlyozta a cég fontosságát a munkahelyteremtésben.

A Liberálisok felszólítják a kormányt, hogy adjon számot arról, mi foglaltatik a két vállalattal kötött szerződésben, illetve hogyan tudnak érvényt szerezni a megállapodásokban rögzítetteknek. A Liberálisok elvárják azt is, hogy a kormány azonnali intézkedéseket tegyen a munkanélkülivé vált emberek megsegítésére, ill. vizsgálja felül a munkanélküli támogatás rendszerét, adjon számot arról, mi van és mi lesz ezután azzal a sokezernyi munkavállalóval, aki a munkanélküli támogatás 3 hónapos határideje alatt nem talál állást.

Hozzászólás


Leave a Reply







Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK