Belépek a Pártba
03 március
2016
HÍR
550 látogató

Az Új Nemzedék Központ is Balog és minisztériuma alkalmatlanságát bizonyítja

Balog Zoltán adjon számot arról, mi folyik a felügyelete alá tartozó Új Nemzedék Központban! A Liberálisok szerint egyértelmű, hogy az EMMI-nek hívott mammut-minisztérium alkalmatlan feladata ellátására, hiszen sorra dőlnek be a felügyelete alá tartozó intézmények és programok.

A Liberálisok úgy vélik, Balog Zoltán és minisztériuma is megbukott és ennek egyik oka a minisztériumi szerkezet. A Liberálisok többször kezdeményezték már a civil és szakmai szervezetekkel összhangban, hogy mind az oktatásnak, kultúrának, mind az egészségügynek, sőt a környezetvédelemnek is legyen külön tárcája, mert ezek a szakterületek önálló, speciális irányítást igényelnek.

Egy hónapon belül több az EMMI felügyelete alá tartozó intézményről, programról derült ki valami súlyos szabálytalanság. Először a KLIK milliárdos tartozására derült fény, majd a Híd a munka világába program támogatásával  kapcsolatban merült fel súlyos visszaélés, most pedig az Új Nemzedék Központ került az ÁSZ vizsgálat megtagadása miatt bűncselekmény gyanújába.

Az Új Nemzedék Központ újabb, már sokadik példája annak, hogy az EMMI képtelen és alkalmatlan feladata ellátására, amiért a lakosság súlyos milliárdokkal fizet. A Fidesz-kormány szemmel láthatólag semmit sem tesz a visszaélések megszüntetéséért, hiszen a kormány és annak tagjai abban érdekeltek, hogy az állami pénzek ,,elveszítsék közvagyon jellegüket”.

Hozzászólás


Leave a Reply







Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK