Belépek a Pártba
18 április
2018
HÍR
610 látogató

Az Orbán-rendszer megfertőzi egész Európát – Közösen kell tennünk ellene!

A Fidesz újabb kétharmados győzelme nem pusztán itthon, de a nemzetközi politikai életben is aggodalmakat váltott ki. Emmanuel Macron francia köztársasági elnök az Európai Parlamentben burkoltan Orbán Viktornak üzent kijelentésével: “Nem lehet Brüsszelt vagy Strasbourgot hibáztatni mindenért. Guy Verhofstadt, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) frakcióvezetője ennél célzottabban és erőteljesebben ment neki a magyar kormánynak, amikor azt mondta: elfogadhatatlan, ami Magyarországban zajlik, ezt az aberrációt pedig fel kell számolni.

„…Aggasztónak tartjuk, hogy bűnrészességet vállal a magyar demokrácia elleni támadásokban” – Ez már annak az Angela Merkel német kancellárnak címzett levél kezdő megállapítása, amelyet neves írók, akadémikusok, aktivisták írtak, és amelyben többek között azzal vádolják a német és az európai politika vezető alakját, hogy hallgatásával az antiszemita, antidemokratikus erők szövetségesévé válik. A levél végül felszólítja Merkelt, illetve a Fideszt magába foglaló Európai Néppártot is, hogy zárja ki a magyar pártot soraiból, mert ha ezt nem teszi meg, Európa súlyos árat fog fizetni. Súlyos árat, mégpedig azért, mert más autokrata vezetők biztatást fognak látni abban, ha Orbán rendszere következmények nélkül működhet tovább.

A Liberálisok szerint a józan politikai szereplők joggal aggódnak amiatt, hogy Magyarországon a közszolgálati médiát még inkább a kormánypropaganda eszközévé teszik, hogy a civil szervezetek ellen újabb támadással készülnek, hogy a független tudományos intézeteket is ellehetetlenítik. Macron, Verhofstadt és az akadémikusok nyilatkozatai mind arra figyelmeztetnek: a magyar autokrácia soha nem fog letérni az általa járt útról, ha a magyar társadalom nem lesz elég erős ahhoz, hogy harcoljon ellene. Az ellenzéki pártok, a civilek és minden változást akaró magyar ember azonban összefogva megállíthatja az antidemokratikus erők tombolását. Együtt véget vethetünk az illiberális állam térnyerésének, együtt megállíthatjuk a magyar sajtó, az önkormányzatiság, a független bíróságok ellehetetlenítését és a civil szervezetek kriminalizálását.

A fent említett európai politikusok és az előbb idézett levél írói jól látják: az Orbán-rendszer megfertőzi Európát. Nekünk, demokratáknak közösen kell fellépnünk ellene; ez a választás tanulsága.

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK