Miközben az Orbán – kormány évek óta eszelős szabadságharcot vív az Európai Unió ellen a nemzeti szuverenitás védelmének jegyében, hűséges szövetségesként ugrik Moszkva első füttyentésére.
A Szijjártó Péter vezette Külgazdasági és Külügyminisztérium képmutató módon most arról értekezik, hogy a Budapesti Fesztiválzenekart olyan fontos magyar-brandként, kultúrdiplomáciai erőforrásként kezeli, amely érdemes a költségvetési támogatásra.
A Fővárosi Közgyűlés a fideszes Tarlós István főpolgármester javaslatára 200 millió forinttal csökkentette a zenekar idei támogatását. Fischer Iván hónapok óta eredménytelenül küzd a támogatás megemeléséért. A fideszes fővárosi többség döntése miatt a zenekar kénytelen volt lemondani a ravennai, vilniusi, rigai koncertjeit. Ám Szijjártó csak akkor ébredt rá a Fesztiválzenekar kultúrdiplomáciai értékeire, amikor a szentpétervári koncert lemondása miatt az orosz külügyminisztérium interveniált.
Az Európai Unióval szemben nap mint nap a szuverenitást hangoztató Orbán-kormány úgy tűnik készségesen és szolgaian teljesíti Putyin Oroszországának kívánságait. Nem csak a legkisebbeket, mint a Fesztiválzenekar támogatása, de a legnagyobbakat is, mint az Európai Unió belső bomlasztása.
Bodnár Zoltán ügyvivő, Magyar Liberális Párt – Liberálisok