Belépek a Pártba
12 január
2021
HÍR
550 látogató

Az NMHH-hoz fordulnak a Liberálisok a Capitolium ostromáról szóló híradás miatt

Sermer Ádám, a Liberálisok ügyvivője a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz fordul, hogy vizsgálják ki az m1 híradójának január 7-én leadott tudósítását, amely az amerikai Capitolium ostromáról szólt. Az öt halálos áldozattal járó ostromot bemutató tudósítás szalagcímében az állt: „káoszt hozott Joe Biden elnöksége”, ami nyilvánvaló hazugság, hiszen Joe Bident még be sem iktatták az ostrom idején, és semmilyen felelőssége sincs az azóta terrorcselekménynek nyilvánított akcióban. Az ostromért egyedül Donald Trump, bukott elnök a felelős, aki képtelen volt elfogadni a választás eredményét, és hazugságaival erőszakra buzdította híveit. A hatályos magyar törvények értelmében a sok milliárd adóforintból fenntartott közmédia feladata a „kiegyensúlyozott, pontos, alapos, tárgyilagos és felelős hírszolgáltatás, valamint tájékoztatás” lenne. Az m1 január 7-i híradásával a csatorna azonban szándékosan félrevezette a nézőit, ami elfogadhatatlan. Még akkor is, ha tudjuk: Orbán Viktor és a Fidesz a mai napig nyíltan támogatja a demokratikus szabályokat felrúgó, szélsőséges és populista Trumpot. A nézők félretájékoztatásával kapcsolatban Bősz Anett, a Liberálisok országgyűlési képviselője írásbeli kérdéssel fordul az NMHH elnökéhez, Dr. Karas Monikához. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján nem sok reményünk van rá, hogy a hivatal érdemben foglalkozik az esettel, hiszen a közmédia évek óta a kormánypártok propaganda eszközévé vált. A vizsgálat és a helyreigazítás várható elmaradása újabb indokot szolgáltat arra, hogy a 2022-es kormányváltást követően gyökeres változások történjenek a közmédiában és a hírközlési hatóságnál.

 

Sermer Ádám sajtótájékoztatóját a témában itt érik el: https://www.facebook.com/watch/?v=213639520456111

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK