Belépek a Pártba
16 május
2017
HÍR
587 látogató

Az Egy övezet, egy út program csak Kína érdekét szolgálja

Budapest, 2017. május 16., kedd (MTI) – A Magyar Liberális Párt szerint az Egy övezet, egy út program kizárólag Kína érdekét szolgálja – közölte Szent-Iványi István, az ellenzéki párt külügyi szakpolitikusa keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Kijelentette, a Liberálisok elutasítják ennek a programnak a Magyarországra eső részét, a Budapest-Belgrád vasútvonal korszerűsítését, mert szerintük ez a projekt észszerűtlen, soha meg nem térülő, felesleges beruházás és magas a korrupciós kockázata is. Hozzátette: a vasútvonal megvalósíthatósági tanulmánya sem nyilvános.
Azzal kapcsolatban, hogy a magyar miniszterelnök pekingi látogatása során megbeszélést folytatott Recep Tayyip Erdogan török és Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, Szent-Iványi István azt mondta, “jelzésértékű, hogy Magyarország partnereit ebben a körben keresi”, ami a Liberálisok szerint nem helyes. “A pekingi tanácskozáson a világ elnyomó despotái közül nagyon sokan vettek részt, akikkel nekünk nincs együttműködésre okunk” – fogalmazott az ellenzéki politikus.
Szent-Iványi István kifogásolta azt is, hogy Orbán Viktor kínai látogatása során megkoszorúzta a Tienanmen téri hősi emlékművet. Kifejtette, erről a térről nem a kommunizmus hősei, hanem ártatlan áldozatai “jutnak eszünkbe”; a téren 1989-ben vérengzés zajlott, több ezer tiltakozó diákot mészároltak le, ami ellen az akkori Fidesz is felemelte a szavát. A mostani koszorúzás szembefordulás az akkori elvekkel – tette hozzá.
A szerdán az Európai Parlament elé kerülő, Magyarországról szóló határozatok kapcsán Szent-Iványi István azt mondta, hogy a néppárti tervezet is komoly kritika Magyarországgal szemben. Úgy vélte, a magyar kormány nem értette meg, hogy “a folyamatos provokációt be kellene fejezni”, mert ha nem teszi, akkor annak látható és érzékelhető következményei lesznek az országra nézve.

 

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK