2019. január 27-én 74 éve, hogy a szovjet Vörös Hadsereg felszabadította az auschwitz-birkenaui koncentrációs tábort. A Liberálisok az évforduló alkalmából kegyelettel emlékeznek a holokauszt hatmillió áldozatára, köztük az ártatlanul meggyilkolt közel hatszázezer magyar állampolgárra.
Auschwitz egy önmagán túlmutató szimbólum: semmi máshoz nem hasonlítható szörnyűségével együtt arra emlékeztet, hogy soha többé nem tűrhetjük el a jogfosztást, a diszkriminációt, az antiszemitizmust és a rasszizmust társadalmunkban és megalkuvás nélkül kell küzdenünk azokkal a politikai erőkkel szemben, amelyek ezzel ellentétes törekvéseket fogalmaznak meg.
A mai évforduló kapcsán fontosnak érezzük kijelenteni: elutasítjuk a Nemzeti Együttműködés Rendszerének azt a hazug történelemszemléletét, amely a magyarországi holokausztot kizárólag a német megszállás következményeként kezeli, hiszen a magyar állam és a magyar nemzet felelőssége elvitathatatlan: a numerus clausus és az első zsidótörvény bevezetésétől egyenes út vezetett a deportálásokig, amelyek az akkori államapparátus, közigazgatás és a hatóságok közreműködése valamint a többségi társadalom közönye nélkül nem valósulhattak volna meg.
Kötelességünk emlékezni a holokauszt szörnyűségére, amely a magyar nemzet tragédiája is. Auschwitz a legnagyobb temetőnk, hiszen az ott kegyetlenül elpusztítottak közül minden harmadik áldozat magyar állampolgár volt.
Zihronó livráhá – Emlékéből fakadjon áldás!