Belépek a Pártba
31 március
2019
HÍR
1301 látogató

Állítson közös EP-listát a demokrata ellenzék, kössünk koalíciót az európai Magyarországért!

A Magyar Liberális Párt felkéri az Európa iránt elkötelezett demokrata ellenzéki pártokat, hogy állítsanak közös listát az EP-választáson, mert a szélsőséges és populista erőkkel szemben így lehet a legeredményesebben fellépni. Minden öt százalékot el nem érő kis párt ugyanis a Fidesz listáját fogja erősíteni, ez pedig komoly kockázatot jelent Magyarország jövőjére nézve. A Fidesz néppárti tagságának felfüggesztése elvezethet oda, hogy a kormány kilépteti hazánkat az Európai Unióból. Szemmel látható ugyanis, hogy Orbán Viktor és pártja továbbra sem akarja betartani a demokratikus játékszabályokat, és folytatni fogja Európa-ellenes politikáját. Magyarország ellen jelenleg is több uniós eljárás folyik, a Fidesz győzelmével pedig tovább nőhet a szankciók és a kizárás kockázata.

A demokrata ellenzék közös felelőssége, hogy megvédje Magyarország uniós tagságát, ezért minél szélesebb együttműködésre van szükség. Az Unió-párti ellenzéki erők széthúzása és egymás elleni versengése szembegy az ország érdekével. Ha a Fidesz az országgyűlési választásokhoz hasonlóan eredményesen tudja mozgósítani híveit, a ma még biztosnak tűnő képviselői helyeket is elveszítheti az ellenzék. Jelenleg legalább négy demokrata ellenzéki párt áll az 5 százalékos küszöb környékén vagy alatta. Legrosszabb esetben ez akár 20 százalék körüli veszteség is lehet az Európa-párti erők oldalán.

A Magyar Liberális Párt szerint a jogállamot megszálló illiberális állam ellen csak akkor van esélye az ellenzéknek, ha együttműködik. Erre van szükség az uniós és az önkormányzati választásokon is, és nem csak a szavak szintjén. A Liberálisok ezért az elmúlt években képviselt politikájukkal összhangban a közös indulást szorgalmazzák a demokrata ellenzék pártjai között. Az a célunk, hogy Orbán Viktor és az Unió-ellenes Fidesz minél kevesebb mandátumot nyerjen májusban. Ezért azt javasoljuk, hogy a lengyel példához hasonlóan, a magyar demokratikus ellenzéki pártok is kössenek koalíciót az európai értékek és a demokrácia védelmében! Most még nem késő. Ne hagyjuk, hogy Orbán Viktor és társai tovább gyengítsék az európai közösséget, hazánkat pedig kivezessék az Európai Unióból!

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK