Belépek a Pártba
22 június
2018
HÍR
367 látogató

Adják vissza a Dagály fürdőt Budapestnek!

A Liberálisok szerint elfogadhatatlan, hogy a kormány először tavaszra, majd a strandszezon kezdetére, később június végére ígérte a Dagály Strandfürdő újranyitását, ehhez képest a mai napig nem tudni, mikor készülnek el a felújítással. A fürdő honlapján az olvasható, hogy a strand fejlesztését 2018 tavaszáig befejezik és 2018 nyarán ismét látogatható lesz. A most készült fotók tanulsága szerint azonban a munkálatokkal a nyár végére sem fognak végezni, amin nem is lehet csodálkozni, hiszen a strand felújítására kiírt pályázat csak május 7-én zárult le. A győztes Orbán Viktor jó barátjának, Garancsi Istvánnak a cége, a Market Zrt. lett.

A fürdőt már két éve bezárták a 2017-es vizes vb-hez kapcsolódó építkezések és fejlesztések miatt. A versenyre és a hozzá kapcsolódó beruházásokra több mint 130 milliárd forintot elvertek, de a fürdőt a mai napig nem fejezték be. Ilyen volumenű beruházásoknál alapfeltétel, hogy csúszás esetére kötbért számolnak fel, a Dagály esetében azonban nem tudni, hogy ki fog fizetni a jelentős késés miatt.

A Liberálisok szeretnék tudni, hogyan fordulhat elő, hogy egy sokmilliárdos beruházás esetében nincs konkrét menetterv, ami alapján kalkulálni lehetne az átadás időpontját? Egyértelmű, hogy a kormány rossz gazdája a Dagály Strandnak, ezért azt javasoljuk, hogy az üzemeletetési jogok kerüljenek vissza a fővároshoz, és a fejlesztés lebonyolítását is bízzák Budapestre. Felszólítjuk a Fidesz-kormányt, hogy haladéktalanul tisztázza, pontosan mikor lehet újra látogatni a strandot!

Szabadai Viktor, a Liberálisok budapesti választmányának elnöke 

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK