Súlyos csapás érte ma a magyar demokráciát azzal, hogy a kormány az információszabadságot korlátozó törvénytervezetét a köztársasági elnök mindenféle aggály és alkotmányossági vizsgálat nélkül aláírta és ahogy a közérdekű adatok fizetőssé válásáról az Alkotmánybíróság elnöke nyilatkozott.
Magyarország Alaptörvénye szerint mindenkinek joga van a közérdekű adatok megismeréséhez és terjesztéséhez. Ennek az alapjognak az érvényesítése az állam alapvető kötelessége. A közérdekű adatok igénylésére vonatkozó szabályok mostani módosítása az Alaptörvényben biztosított információszabadság megengedhetetlen korlátozását jelenti. A közérdekű adatok szolgáltatása az állami szerveknél nem valamiféle fizetős szolgáltatás, hanem alapvető feladataik része, ezért ennek költségeit az államnak kell biztosítania. Súlyosan sértik tehát a közérdekű adatigényléshez való jogot azok a rendelkezések, amelyek előzetes költségtérítés előírását teszik lehetővé.
Az Orbán-kormány működése során számtalan alkalommal megsértette már saját Alaptörvényét és most ezt tette Áder János is, aki normakontroll nélkül írta alá a Liberálisok szerint is alkotmányellenes törvényt. Külön fájó, de jól példázza a demokratikus értékrend leépülését az, ahogyan az alkotmányosság legfőbb őre, Lenkovics Barnabás a közérdekű adatigénylőkről nyilatkozik.
A mai nap a hazai demokrácia történetének újabb gyásznapja, mivel a kormány ellenőrzésének, nyilvános elszámoltathatóságának egyik alapvető alkotmányos eszközét üresítették ki a döntéshozók az orbáni autoritárius állam kiépítésének következő lépéseként.
Leave a Reply