Belépek a Pártba
10 december
2017
HÍR
574 látogató

A solymári választás azt üzeni: összefogással leváltható az Orbán-kormány

A Magyar Liberális Párt gratulál Kárpáti Zsuzsannának, miután tisztesen helytállt a korábban sima fideszes győzelmet hozó solymári önkormányzati választáson a hatos körzetben. A Liberálisok szerint ez az eredmény is azt igazolja, hogy széthúzás helyett széleskörű együttműködésre van szükség, amivel a demokrata ellenzék képes lehet leváltani az Orbán-kormányt. Ehhez azonban minél előbb meg kell állapodnunk abban, hogy minden egyéni választókerületben csak egy jelöltet indítunk a Fidesszel szemben a 2018-as országgyűlési választásokon. Meg kell találnunk azt a helyben ismert és hiteles szereplőt az összes választókerületben, aki a kormánnyal elégedetlen többséget sikeresen meg tudja szólítani.

A solymári időközi választás arra figyelmeztet, hogy a remény akkor él, ha van közös nyelv, közös program a demokratikus ellenzék oldalán. Ehhez pedig minél előbb közös egyéni jelöltekre és közös miniszterelnök-jelöltre lesz szükségünk. A Liberálisok szerint a vasárnapi választás is azt mutatja, hogy a különindulás, a széthúzás egyedül az Orbán-kormánynak kedvez, közösen azonban leválthatjuk a Fideszt. Gratulálunk Kárpáti Zsuzsannának, és bízunk benne, hogy helytállásából, kemény munkájából tanulva az ellenzéki pártok minél előbb megteszik az együttműködéshez szükséges lépéseket.

Fotó: 24.hu

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK