Belépek a Pártba
02 augusztus
2014
HÍR
1015 látogató

A roma holokausztra emlékezünk

A Magyar Liberális Párt ma, a roma holokauszt 70. évfordulóján, emlékezik és emlékeztet.

Emlékezik arra a több mint háromezer roma emberre, akiket  1944. augusztus 3-ra virradóra gyilkoltak meg az auschwitzi haláltáborban SS-katonák. A Liberálisok  emlékeznek ma arra a sokezer ártatlan roma áldozatra, akiket a zsidókkal együtt deportáltak, munkatáborba kényszerítettek, kivégeztek. A Liberálisok emlékeznek ma mindazokkal, akik túlélték a borzalmakat és a párt részvétét fejezi ki azok felé, akik hozzátartozóikat ma is gyászolják.

 A Magyar Liberális Párt az emlékezés mellett emlékeztet is minden felelős politikust arra, hogy az, ami 70 évvel ezelőtt történt, soha többé nem ismétlődhet meg. Nincs helye megbélyegzésnek, bűnbakkeresésnek és kirekesztésnek. Aki a 70 évvel ezelőtti tragédiához vezető szélsőséges eszméket napi politikai érdekből, szavazatszerzésért használja, annak nincs helye a közéletben, azt közösen kell elnémítanunk. Aki éket mer verni társadalmi csoportok közé az alapján, hogy milyen a vallásuk, milyen kisebbséghez tartoznak, milyen a társadalmi helyzetük, vagy politikai meggyőződésük, az bűnt követ el és az össztársadalom ellen cselekszik.

A Magyar Liberális Párt tagjai ma részt vesznek azon az emléksétán, melyet civilek szerveztek, s mely 17 órakor indul a VIII. kerületi Horváth Mihály térről a IX. kerületi Nehru partra, a Roma Holokauszt Emlékműhöz. A párt vezetősége nevében gyertyát gyújt Popper Gábor ügyvivő.

 

 

 

 

 

Hozzászólás


Leave a Reply







Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK