Belépek a Pártba
29 augusztus
2017
HÍR
562 látogató

A nemzetbiztonsági bizottság vizsgálja ki a Jobbik kapcsolatait és anyagi támogatását!

Budapest, 2017. augusztus 29., kedd (MTI) – A Magyar Liberális Párt arra kéri a nemzetbiztonsági bizottságot, hogy térképezzék fel a Jobbik és a radikális nemzetközi szervezetek egymáshoz való viszonyát illetve vizsgálják meg a Jobbik és a Magyarországon is jelen lévő szélsőjobboldali szervezetek anyagi forrásait.

Sermer Ádám, a Liberálisok elnökhelyettese keddi budapesti sajtótájékoztatóján indoklásként azt mondta, egyre tisztábban látszik, hogy Magyarországon “nagyon jól érzik magukat” szélsőséges nemzetközi radikális szervezetek és személyek. A Jobbik kommunikációs szinten megpróbál “valamiféle néppártosodást hazudni” a magyar társadalomnak, de eközben jobbikosok időnként nyíltan, időnként burkoltan együtt szerepelnek Magyarországon megjelenő radikális szervezetekkel vagy személyekkel – közölte. Sermer Ádám tarthatatlannak nevezte, hogy az EU-n belül mintha Magyarország és Budapest lenne a szélsőjobboldali, radikális szervezetek “második otthona”.
A politikus megjegyezte, hogy miközben az ellenzék hétfőn tiltakozott Vlagyimir Putyin orosz elnök budapesti látogatása ellen, Vona Gábor, a Jobbik elnöke nem bírálta, hogy januárban megkezdik a paksi erőmű bővítését. Ez annak a jele, hogy “anyagilag vélhetően a Jobbik is kiszolgáltatott orosz szálak felé” – fogalmazott. Ezért is kellene a nemzetbiztonsági bizottságnak feltérképeznie a szélsőséges szervezetek és a Jobbik forrásait, ezek közül is kiemelten az orosz forrásokat – tette hozzá.

 

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK