Belépek a Pártba
27 február
2017
HÍR
517 látogató

A miniszterelnök tegye tisztába az ügynökaktákat!

Budapest, 2017. február 27., hétfő (MTI) – A Magyar Liberális Párt elnöke arra szólította fel Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy “tegye tisztába” az ügynökakták ügyét.

Fodor Gábor hétfőn sajtótájékoztatón azt mondta, növelni kellene a nyilvánosság körét és legalább a megfigyeltek számára biztosítani kellene, hogy kitakarások nélkül megismerhessék a rájuk vonatkozó releváns információkat.
A független képviselő szerint amikor Orbán Viktor a kommunizmus bűneit lényegében Nyugat-Európa felelősségi körébe utalta, akkor “megint látványos dolgokat” próbált mondani a saját szavazóbázisának, de ezek a kijelentései nem igazak.
A nyugati civilizációban természetesen sokféle, jó és kártékony eszme is megszülethetett, mert ez a szabad világ – jelentette ki, hozzátéve: a magyar kormányfő viszont mindent megtesz annak érdekében, hogy a saját hazájában korlátozza a szabadságot.
Az ügynökkérdés régóta fertőzi a magyar közvéleményt, és nem lehet azt mondani, hogy jobboldali kormányok mindent megtettek volna a probléma megoldásának érdekében – mondta Fodor Gábor.
A pártelnök gratulált az Oscar-díjat nyert Mindenki című magyar film készítőinek.

 

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK