„A magyar holokauszt az egész magyar nemzet, az összmagyarság tragédiája. Minden erőszakkal elhurcolttal kevesebben és kevesebbek lettünk, bárhogyan is számoljuk az áldozatokat, mert egy emberélet kiontása is sok. Felfoghatatlanul pótolhatatlan a hiány” – ezt a közleményt adta ki négy évvel ezelőtt a Fidesz-kormány, amikor meghirdette a Holokauszt-emlékévet. A Magyar Liberális Párt egyetért ennek minden szavával, szellemiségével. Mint ahogy az alapötlettel is, amely Pokorni Zoltán nevéhez kötődik, és amelynek következtében 2001 óta április 16-a a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapjaként szerepel a naptárunkban. 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Ezt a szép gesztust sajnos beárnyékolja a kormányzati emlékezet-politika gyakorlata, amely szöges ellentéte a meghirdetett elveknek. Ha a Fidesz komolyan venné a saját közleményét, akkor az elmúlt években nem állították volna vissza a Horthy-kultuszt Magyarországon. Nem állítottak volna fel a Szabadság-téren történelem-hamisító emlékművet a német megszállás áldozataira emlékezve, és nem hirdették volna meg a magyarországi zsidók számára is baljóslatú felhangokkal kísért Soros-kampányt.
A Liberálisok éppen ezért ezen a szégyenteljes emlékű napon is azt követelik a kormánytól, hogy fejezze be a Soros-ellenes akcióit! A közlemény elején idézett mondat így szólt: „…egy emberélet kiontása is sok. Fölfoghatatlanul pótolhatatlan hiány”. Ugyanígy, ha csak egy ember is méltatlannak érzi mindazt, ami ma Magyarországon Soros Györggyel, illetve a nevéhez kötött listákkal történik, az is sok. És az is fölfoghatatlanul pótolhatatlan hiány, ha nincs ebben a témában tisztességes közbeszéd. A Liberálisok – Bősz Anett képviseletében – a demokrata ellenzékkel együttműködve többek között ezért, a tisztességes közbeszédért, a jogegyenlőségért és a demokráciáért fognak küzdeni a Parlamentben is.