A Liberálisok szerint a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt. működésével kapcsolatban felmerül a hűtlen kezelés gyanúja. A kukaholdingnek nevezett cég ugyanis hónapok óta nem fizeti ki a szemétszállítás díját Budapestnek. Mostanra legalább 13 milliárd forinttal tartoznak a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt.-nek, emiatt pedig az összeomlás szélére került a szelektív hulladékgyűjtés országszerte és most már Budapesten is.
Az NHKV Zrt. milliárdokat szed be úgy, hogy senki nem tudja, hova tűnik a pénz. Beszédes, hogy a cégnek még idén októberben sincs lezárt pénzügyi mérlege. Az is jelzés értékű, hogy a könyvvizsgálók nem hajlandóak a nevüket adni a vállalat éves beszámolójához. A magánszférában emiatt már rég felszámolási eljárást indított volna a NAV bármelyik vállalkozás ellen.
A Liberálisok szerint elfogadhatatlan és döbbenetes a kukaholding működése. A cég most újabb állami milliárdokért tartja a markát, ahelyett, hogy rendet tenne a könyvelésében és kifizetné a számlákat az elvégzett munka után. A Magyar Liberális Párt feljelentést tesz az NHKV Zrt. ellen, annak érdekében, hogy az állam ne önthessen tovább közpénzmilliárdokat a kukaholdingba. Feljelentést teszünk, mert a főpolgármesterrel ellentétben mi nem fogunk asszisztálni a hulladékgyűjtés összeomlásához! Szeretnénk, ha a cég számot adna arról, miért nem fizették ki az FKF-et. Szeretnénk, ha a kukaholding elárulná, hova kerültek a milliárdok. Azt szeretnénk, hogy ne lehessen a szemetet tovább a szőnyeg alá söpörni!
Szabadai Viktor sajtótájékoztatóját itt hallgathatod vissza:
Budapestet elönti a szemét – A Liberálisok büntetőfeljelentést tesznek a szelektív hulladékgyűjtés összeomlása miatt. Szabadai Viktor :
تم النشر بواسطة Liberálisok في الجمعة، ١٢ أكتوبر ٢٠١٨