Belépek a Pártba
14 július
2015
HÍR
578 látogató

A Liberálisok bíróságra mennek az MNB nemzetközi irodái miatt

Bíróságra megy a Magyar Liberális Párt, mivel a Magyar Nemzeti Bank nem adta ki a hamburgi nemzetközi irodával kapcsolatos szerződéseket arra hivatkozva, hogy azok üzleti titkok.

Korábban Fodor Gábor adott be írásbeli kérdést a jegybank elnökének, akinek válaszából kiderült, hogy a hamburgi az első és ezidáig egyetlen olyan nemzetközi iroda a tervezett hat közül, melynek bérleti szerződése már megköttetett. Ezt követően a Magyar Liberális Párt azonnal közérdekű adatigénylést nyújtott be a jegybankhoz, melyben kértük az iroda bérleti szerződését és minden olyan további iratot, mely annak fenntartásával kapcsolatos. Kérte a párt azokat a szerződéseket is, melyek a nemzetközi irodák munkavállalóinak elhelyezésével, lakhatásuk biztosításával kapcsolatosak. Ez utóbbira az MNB egyáltalán nem válaszolt, az iroda bérleti szerződését pedig oly módon küldte meg, hogy abból minden egyes információt kitakart. Ezekért az adatokért a Liberálisok a mai napon pert indítottak az MNB-vel szemben.

A nemzetközi irodák munkaszerződéseivel kapcsolatban is titkolózik az MNB: a Liberálisok többszöri kérése ellenére sem adták ki a külföldi munkavállalók bérezésére, juttatásaira vonatkozó információkat. Ezekkel kapcsolatban a Liberálisok a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordultak. A hatóság tegnap kézhezkapott álláspontja is az, hogy a munkaszerződések, a fizetések és juttatások közérdekű adatok, ezért a hatóság felszólította az MNB-t a közérdekű adatigénylés teljesítésére. Amennyiben ennek 8 napon belül nem tesz eleget a jegybank, úgy ebben a kérdésben is bírósághoz fordul a Magyar Liberális Párt.

Az továbbra sem derült ki, hogy milyen szakmai érvek indokolják a hat külföldi iroda (New York, Párizs, Hamburg, Róma, Buenos Aires, Bejrút) létrehozását.

Az MNB által megküldött hamburgi szerződés

Hozzászólás


Leave a Reply







Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK