Belépek a Pártba
29 február
2016
HÍR
591 látogató

A Kúriához fordulunk az értelmetlen kvótareferendum miatt

A Magyar Liberális Párt nem is várt mást a Nemzeti Választási Bizottságtól ma, mint ami történt. A testület hitelesítette a kormány kvótareferendumra vonatkozó népszavazási kérdését, azaz a testületnek a számtalan ellenzéki és civil népszavazási kezdeményezéssel szemben most először nem volt semmi kétsége afelől, hogy a kormány kérdése jogszerű, értelmes és egyértelmű. A Liberálisok ezt egészen másként gondolják, éppen ezért a párt – bizonyára sokakhoz hasonlóan – a bizottság mai döntését megtámadja a Kúriánál.

A Liberálisok szerint a kérdés és így a népszavazás terve is többszörösen jogellenes, mivel az nem felel meg a római szerződés több szakaszának sem. Az Európai Unióban nincs olyan jogi fogalom, hogy kötelező betelepítés, az EU idevágó jogszabályai az áttelepítésről szólnak, ami azt jelenti, hogy a menekültügyi eljárást az adott országban, annak törvényei alapján kell lefolytatni. Ez nem egyenlő a betelepítéssel, hiszen ismerve a hatályos magyar szabályozást, annak az 1300 érintett menedékkérő közül senki nem tudna megfelelni. Ilyen értelemben tehát a kérdés maga is értelmezhetetlen, a jogi fogalom pedig, amire a kormány épít,  nem létezik. Értelmetlen a kezdeményezés azért is, mert egy magyar népszavazás az EU többi országát nem kötelezi semmire.

Liberálisok szerint a kormány kezdeményezése kizárólag arra alkalmas, hogy ellentétet szítson magyar és magyar, magyar és menekült, valamint Magyarország és az Európai Unió között. A kormánynak természetesen mindez nem drága, bármit feláldoz saját népszerűsége oltárán, főleg, ha közben a népszavazásról szóló kommunikációs kampányban saját embereinek zsebét is tömheti.

Hozzászólás


Leave a Reply







Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK